okt
30

Csütörtök utólag

| Szerző: Gaabee | 9:33 am

Tegnap semmi extra nem történt (Ágica, még mindig a "top on"-on nevetek, nem megy ki a fejemböl :). Az idö hidegnek tünt, ezért délután ráadtam a Nyuszkára az uj meleg kabátját, a sapkáját is, s babakocsi nélkül átsétáltunk a dm-be. Ez az átsétáltunk nagyon lazán hangzik.. DE nem volt hujjdelaza. Majd megszakadtam. Nyuszka nagylány már, nem olyan cipelni, mint mondjuk még nyáron volt...

A dm-ben gyorsan levettem róla a kabátot és a sapkát, megjegyzem, csalóka volt az idö. Nem is volt hideg, csak csöpörgös, borús, szomorú, de hideg nem. Beültettem Nyuszit a bevásárló kocsi toló részénél levö kisgyerekücsörgöbe, gondoltam, itt ellessz :) Hát elvolt :)

Hazafelé a zipzárt már nem húztam fel, s a sapkát is enyhe túlzásnak tartottam...

Nyuszi egyik új kedvence, hogy leveszi a könyveket a könyvespolcról, s egyesével idehordja nekem. (kár, hogy vissza már nem viszi)

Meg ha a Rezgö Rozália nevü babájával játszik, s netalántán meglát valami nagyon fontos és halaszthatatlan játszási-vagy pakolási lehetöséget, odaadja nekem megörzésre. A karomba teszi, ahogy öt is szoktam néha fogni :) :) Végül is én vagyok a Gondoskodás. Csak elbírok azzal a Rozáliával is. Rozáliát különben nem a szépségéért szeretjük, hanem mert van cumija-Stella néha probálkozik annak a bekapásával, de mivel nem jár az esemény élvezettel, inkább visszadugja a Rozália szemébe. Mert a cumi ugye oda való :) S Rozália kacag is. Ha megnyomjuk a lábfejét :) De a lényeg, hogy szeretjük a Rozit :)

Most alszik. A Rozi is, meg a Nyuszi is. Utóbbi gondolom arra gyüjti az eröt, hogy Noah (Dina 6 honapos fia) játékait majd jól összerázza, összenyálazza, megrágja, elpakolja... :) Mert ma délben megyünk Dinához, ha nem jön közbe semmi...

Ami mára általam betervezett dolog. Ma már KELL, hogy kakiljon a Nyuszi!! Se tegnap, se tegnapelött... Hiába a szilvalé, a szölö...

okt
28

Szuri-nap

| Szerző: Gaabee | 4:21 pm

Ma Nyuszka 2 szurival lett gazdagabb. Az egyik kötelezö volt, a másik pedig szabadon választott, fizetös, a pneumokokken.

Megmutattuk a börét is. A karján, a lábán és az orcácskáin is vannak olyan "nem tud kijönni a ször" szerü dudorok. A doki szerint allergiának néz ki.

Beszéltünk az állandó kakilásgondjáról is. Na nem a dokinak :))))) a Nyuszinak. (Bár a lencsefözelék határozottan segített, ellentétben a szilvalével, a szölövel... és sok mással)

Ma nem lett volna mérés, de rátettem a mérlegre. Most se sikerült megmérni, minthogy mostanában nagyon nem engedi a pelusozást se, a popsitörlést se. Még jó, hogy fürödni szeret :)

Tehát a mérlegen ugrált a számérték, a legmagasabb 10.50 volt, mint legutóbb is. Tehát kb 1 hónapja ennyi a súlya a Nyuszinak. Gondolom. Hisz nem állt meg egy pillanatra se a szám a mérlegen...

Most alszik :) Én meg csináltam magamnak tejbepapit, de túl sok kakaót szórtam a tetejére. Petinek majd nem árulom el, mert tuti gondolná magában, hogy nem akarja elhinni, hogy nem birok édesség nélkül meglenni. Az a fura, hogy mindjárt kipukkadok a túlkakaózott tejbepapitól, de úgy ennék vmi nasit, vagy chipset.. Nem, nem vagyok terhes, s nem, nem tudom, mikor jön meg... ha ma halálra eszem magam, akkor holnap. Ha túlélem :)

S ha túlélem, jövö hétfön megyünk haza. A Nyuszi és én. Apa marad. Vele majd hosszúhétvégézni megyünk haza nemsokára :)

okt
28

Lépegetö, esö-kelö

| Szerző: Gaabee | 9:44 am

Tegnap lementünk a hozzánk legközelebbi játszira. Régen nem voltunk ott. Olyan fura volt, hogy Nyuszi nélkülem jött-ment. Mikor utoljára ott voltunk, még csak úgy tudott menni, ha fogtam a kezét... szalad az idö...meg a Nyuszi is :)

Ma is 6-kor keltünk. Meg éjjel sokszor. Dolgoznak azok a rágófogak, úgy látszik. Viszont szegény Nyuszi már 7 után újra fáradni látszott... esett-kelt... de elég sokáig bírta. Már apa is ébren volt, mikor a reggeli tejitalkáját fogyasztotta (a reggeli sárgarépás, az esti banános), aztán még kicsit odabújt apához, aztán irány az ágyikó.

Ma megyünk szurira. Jaj, mennem kell. Karfiollevest akarok fözni, s meg kell pucolnom a répákat.

okt
27

Hinta

| Szerző: Gaabee | 9:14 am

Most csak egy kép :)

okt
26

Puszi

| Szerző: Gaabee | 3:52 pm

Nyuszka egy harapós nyuszi. Azzal kezdödött, hogy még régebben az orrunk felé közelített eléggé nagyra tátott szájjal. Aztán a lábujjak felé közelített, a színesre festett-piros, bordó, bronzbarna - lábkörmöket különösen szerettel közelíti meg a tátott szájával... aztán még bármit harapdált, amit talált. Akár a homlokomat is.

Így nem volt feltünö az, amire ma rájöttem. Megpusziltam az egyik plüssállatkáját s utána Stella jött az arcom felé nagyra tátott szájjal. Láttam ugyan, de elfelejtettem elfordulni, hogy ne harapjon meg. Erre ö nem is harapott meg, hanem hozzámnyomta a nagyra tátott nyálas kis gyönyörü száját :) 

MEGPUSZILT :) :) :)

okt
26

Szombaton délután vendégségben voltunk. Nyuszi élvezte a kutakodást, nézelödést, pakolászást. Így kimaradt ugyan a délutáni alvása, de ettöl függetlenül jól viselte a "kiruccanást". S este se kellett korábban lefektetni. Na nem is tudtuk volna, hisz a szokásos esti fektetési idöben értünk haza...

Vasárnap délután elmentünk a Praterbe. Nagyon-nagyon jó volt, mert gyönyörü volt az idö, Nyuszi jókat játszott, mi élveztük a tavaszias hangulatot :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vasárnapi napon nem volt érezhetö Nyuszka napirendjén az óraátállítás. Eddig 7-fél8-kor tettük le  este Nyuszit aludni. Féltem, hogy most akkor majd 6-kor akar lefeküdni??? Peti 6-ig dolgozik!!! De szerencsére ezzel nem volt gond. Viszont ma hajnali 5-kor kérte az eddigi 6 órási gyümölcslevét, s nem is aludt vissza, mint máskor. Na ezen még dolgoznunk kell, mert így zombi leszek. Ráadásul elaludtam a nyakam-hátam. A mai program nem tudom mi lesz, föleg, hogy az idö nagyon szürke és rosszkedvü... de remélem majd azért kitalálunk valamit :) (én bennelennék egy cukrászda kifosztásában is, de azt Nyuszi nem élvezné, csak sírna, mert sütit nem kap, valamint nem lennénk levegön, nem mozognánk...) Na tehát cukiba tuti nem megyünk... :)

okt
23

6 körül

| Szerző: Gaabee | 9:56 pm

Lementünk apához a munkahelyére, ö átült a volán mögé, felvittek engem a Mariara a C&A-hoz, ott kipattantam, felrobogtam, vettem Nyuszinak egy télikabátot, 80-as méretet, meg egy nadrágot, az 86-os, meg egy felhúzható zümizümit, aminek olyan kedves halk zenéje van, mint Timon és Beni majmocskájának. :)

Közben Nyuszi és apája mentek egy kört a kocsival, hisz parkoló ilyenkor nincs... én siettem, de Nyuszi persze elkezdte az esti kiborulást. Siettünk haza, fürdetés, etetés, s alszik, mint a bunda.

Csináltam egy csendéletképet, apa papucsával és Nyuszka cipöcskéjével :) Ime: 

Meg hoztam egy képet csak úgy. Mai kép :)

okt
23

Dinánál

| Szerző: Gaabee | 9:50 pm

Dinánál sajnos nem készültek képek... pedig az ö kisfiával is olyan édesen játszott a Nyuszi. Konkrétabban az elején nézték egymást némán, jó sokáig, aztán Nyuszka megunta a megfigyelést, s elkezdett a kisfiú játékaival önkényesen játszani. Nem mindig rendeltetésszerüen, viszont annál édesebben.

Kylie is ott volt, elmondta a titkát (amit Dinától már tudtam), hogy terhes :) A 10. hétben van most.

Mikor Dina férje hazaért, Stella megmutatta neki, hogy ö tudja ám, mit mond az oroszlán :) Viszont annál jobban meglepödött, mikor Stefan megmutatta neki, hogy Ö IS tudja, mit mond az oroszlán :) :)

Dina ugye szíriai. Tehát arab. Sötét szem, sötét haj. A kisfia tökszöke, s nagyonvilágoskék szemü :) 

Dina tett az asztalra péksütit. Na Nyuszinak több se kellett, felpörgött, ö is akart. Soha nem etetem édességekkel (azért, mert imádom és fogyasztom ezeket a dolgokat, még tudom, hogy a szervezetnek nem valók), de úgy nézte, mintha péksüteményfüggö lenne :)

Dinánál több tiltott dolog volt alacsonyan, mint Anitánál tegnap. Pl korsóban viz, poharak... na igen. Kellett erö, hogy Nyuszkát távol tartsam.

okt
22

Anitánál

| Szerző: Gaabee | 8:45 pm

Ma voltunk vendégeskedni. Anitánál. Az ö kisfia is nagyon édes, és tiszta apukája, mint Nyuszka. Még jó, hogy tudjuk, mi szültük öket :) , mert ránk nem hasonlítanak a kicsik.

Jól éreztük magunkat Nyuszival. Na persze, Anita kitett magáért. Volt felnött nasi is, Stella is kapott gyümölcsszeletet, amit néha én is veszek a dm-ben, Nyuszka szereti, Anita tán tudta ezt :) :)

2 órát voltunk ott, végül Ben baba kezdett fáradni, Nyuszkán is láttam, hogy kezd leereszteni benne a duracel :). Hazafelé aludt is a drága a kocsiban. Utálom a bedugult utakat, de kivételesen nem bántam, hogy lépésben haladtunk hazafelé.

Csatolok képet a kicsikröl :)

 

 

okt
22

Oroszlán

| Szerző: Gaabee | 6:10 pm

A mi kicsi Nyuszink tegnap megtanulta, s azóta nagyon ügyes:

-"Hol az oroszlán Nyuszi?" kérdésre megmutatja az állatkertes könyvében az oroszlánt :))))

-"Mit mond az oroszlán Nyuszi?" kérdésre pedig hangos "haaaaa" választ ad, nagyon édesen morogva a h-betüt :))))

okt
22

Tegnap, miután a Nyuszi felkelt, elmentünk kabátot venni. Nem volt, csak 86-os és piros. Nem vagyok oda a piros kabátokért, pedig szép amit vettem :)... itthon rápróbáltam, maarha nagy a kabát. Szombaton kell nézni másikat, ezt meg majd visszavisszük. Persze tegnap csak egyetlen boltba mentem be... Nyuszkával nem egy élmény a vásárlás no!

Ma Nyuszi korábban feküdt le, de ez már déli alvásnak minösül. Épp most durmol. Ma nem volt nyügös, mint tegnap és tegnapelött, de a popsikája pöttyös, gondolom a fogjövetelektöl.

Mára sajtostésztát terveztem csak. Levessel persze, de úgy tünik, a leves elmarad. Tegnap akartam boltba menni, miután Peti munka után hazajön, de parkolásprobléma miatt elég késön tudott feljönni, így a közért elmaradt. S a leves is elmarad. De a sajtostészta leves nélkül is isteni :) :)

Ma megyünk Anitához. Koradélután. Remélem jól alakul a babák hangulata. Anitának is van babája ugyanis. Kisfiu, fél év körüli, tiszta apuka-baba, mint Stella :)

Majd beszámolok holnap :)

okt
21

Nyuszi jár

| Szerző: Gaabee | 12:36 pm

Söt, néha szinte szalad. :) Viszi a lendület. Az alábbi kép nem a legjobban sikerült képe, de látszik, hogy ö egyedül, kezekkel az égfelé, közben persze nagyon koncentrálva siet.

okt
21

Rombadölt tervek...

| Szerző: Gaabee | 12:31 pm

Nyuszka elkezdett nem aludni délelött. Ma ebéd után találkoztam volna Dinával, aki hónapok múltával visszajött Szíriából, ahol szülöi kényeztetésen volt a kisfiával együtt... de le kellett mondanom a programot, hisz ha Nyuszka délelött nem alszik, akkor alszik ebéd után. De nem baj. Ez a mai nem.

Viszont. Áttetettük a holnapi kötelezö szurit jövö hétre. Holnap 11-re volt idöpontunk, az Nyuszka délelötti alvásideje, s mivel úgyis náthás még kicsit, felhívta Peti a rendelöt. Jövö héten 1-re kaptunk idöpontot. De ha Nyuszka végérvényesen mondott le a délelötti alvásról, akkor mostantól ebéd után fog aludni. Ez tuti.

Ami ugye azért nagyon gáz, mert akkor jövö héten a rendelöben visítani fog. Ha fáradt, s rossz dolog történik vele közben, akkor huuuuuu. Hát most tanácstalan vagyok.

Arra már rájöttem, hogy amikor van kialakult menetrend, az csak pár hétig tart, s jön a következö. De gondolom most 1 éves kor után már nem lesz ilyen változó a ritmus.

Ha Nyuszi felkelt, lemegyünk a Kärtnerre a H&M-be kabátot venni. Mert nincs meleg kabátja a kisnyúlnak :) 

okt
20

Örlödés

| Szerző: Gaabee | 9:54 pm

az örlöfogakkal. Szegény Nyuszika ma nagyon sírós volt. Nagyon s vigasztalhatatlanul. A délutáni alvásból zokogva ébredt, persze nem is aludt annyit, mint szokott, s ébredéstöl kezdve 1-2 órán át nem tudtam "levakarni magamról". Szegényke csak csimpaszkodott a nyakamba és sírt. De ha letettem, akkor meg zokogott. Így a nyakamban töltötte a délután egy részét.

Szerencsére, mikor apuja hazajött, már nem volt ilyen a helyzet. Megnyugodott a fogacska is, a lányka is, én is, apa meg egy édesen huncutkodó kislánnyal találta szembe magát. :) Nem is a szokott idöben fektettük le. Nyuszka nem adta jelét a fáradtságnak, így kiélveztük, hogy milyen édesen játszik. Hadd játsszon! 7 helyett 8-kor fektettük le.

S ma nagyon sokat ment. Mármint nem csak pár lépéseket tett egyedül, hanem keresztül-kasul haladt a szobában. Olyan édesen rakosgatja a kis gyönyörü lábait, s viszi a dundi pelusos popókáját :))))

(az normális, hogy ennyire nem tudok vele betelni????? mert nem tudok :)

Ma borsófözi volt. S ma mindenki jól lakhatott. ;)

okt
19

Némaság és csend

| Szerző: Gaabee | 3:01 pm

kell ilyenkor, mikor Stella alszik. Délelötti alvását már megzavartam. Föznöm kellett. Már nem csinálhatom tovább, hogy nem fözök, mert ö alszik. Igy viszont felkel (a konyhából nyilik a hálószoba), s hiába próbálok mindent hang és nesz nélkül csinálni, egyszerüen lehetetlen. Már igy is 1 óra alatt készül el egy fözelék.... ennél csendesebben már nem megy.

De a lencsefözi finom lett. Csak kevés :) Én nem laktam jól. Nem jutott annyi. Apa se lakott jól. Neki se jutott annyi. De Nyuszi jól lakott :)))))) Az az igazság, hogy 2 adagot föztem, s abbol kapott Nyuszi. Holnap 4 adagot fözök, mindenki jól fog lakni, a maradék se fog pazarba menni...

Most meg a délutánon agyalok. Hogy hogy is legyen. A játszi nyirkos. Így oda hiába megyünk. Stella csak a homokozóban tudna játszani, a többi játék nagyobbaknak való... Sétálni meg... a babakocsiban nem marad meg. Arra gondoltam, megint megpróbálom babakocsi nélkül levinni. Sétálunk kicsit, felveszem, sétélunk pár lépést, felveszem... na ja. A hátamnak nem jó, de annak már úgyis mindegy. Az elsö 1 év már tönkretette. Rosszabb csak nem lesz. Közértbe meg akkor megyek, ha Peti hazajön munkából.

Na, sír a Nyuszi. Jönnek a fogai, s elég zaklatott.... mennem kell.

okt
18

Hol is kezdjem? Mivel "Csillagosnapok" a blog címe, szót ejtenék a mi kicsi Nyuszkánkról :) Szedte a szirupokat, amik nagyon ízletesek voltak, meg is állapítottam, hogy ezek miatt szeret majd Nyuszka kicsikét betegségest "játszani". De jól van, meggyógyult :) Már csak a Cvitamin cseppeket csöpögtetem a teájába.

Két napja reszelt alma az uzsija, hátha segít a kaksibajon. Tegnap segített. A kádban ült, s pancsolt. Az lett gyanús, hogy elcsendesedett, nem fröcsögött több víz a köre... látom, nyom. Kérdem apát, hogy ez a lányka nem kakil véletlenül? Apa válasza, á, nem. Hát kakilt. Bele a vízbe. Annyira édesen tette ezt is :) Èn gyors rendbetettem Nyuszkát, apa meg a kádat... s szerintem mindannyian nagyon örültünk ennek a kivételes eseménynek :)

Hétvégén itt volt Bécsben Nyuszka nagymamája is (mármint Peti anyukája, aki Peti növérééknél aludt), így minden nap mentünk vendégeskedni, minden nap ettem fött ételt, Nyuszka minden nap Mamázott, minden nap játszott Timonnal, s minden nap megmutatta kicsit produkálva magát, hogy milyen aranyos kislányka is ö :) :)

Ma délután Nyuszka mamája hazautazott Esztergomba, mi is hazajöttünk Lindáéktól, s itthon töltöttük ennek a rosszidös napnak a többi részét. Késö délután (mármint babamértékkel, tehát ugy 5 körül) csináltam mákosgubát, jó kis esztergomi kifliböl :) :) Hát lehet, hogy nem elöírás szerinti guba volt, mert azt hiszem kicsit eláztattam a tejben, de ettöl függetlenül nagyon ízletes lett. Egy morzsányi se maradt. Na persze Nyuszi nem kapott, ez nem az ö eledele :)

Amint elöbb írtam, az idö elég vacak. De hát ösz van, vagy mi. Túléljük ezt is. Nagyobb dolgokon is átmentünk már...

okt
17

Kedv

| Szerző: Gaabee | 2:32 pm

Most nincs kedvem írni. Èpp magamba szállok. Nyuszka jól van, gyönyörü, édes, sokat karattyol az ö érthetetlen nyelvén, próbálkozik az egyedül járással :) Na itt van Ö:

okt
15

Balááázs! Balááázs!

| Szerző: Gaabee | 10:41 pm

Ez a kisNyúl annyira édes! Reggel, mikor Balázs (növérem kisebbik/12 éves fia) elmegy a suliba, meg délután mikor úszni megy, Stella kétségbeesetten kiabál az ajtót nézve, hogy Bádááá! Bádááá!

Egyszerüen annyira édes!!! S egyre többet megy a bútorok és miközöttünk minden segítség nélkül. Néha még kissé instabilan, de néha nagyon határozott, szép dundilábú léptekkel :))))

A hét amúgy lakásfogsággal telt. Stella gyógyul, néha azért sípol a kis orra, meg nyügösködik, de azért alakul :)

Holnap megyünk vissza Bécsbe  (ahol apa már nagyon vár minket :)

okt
12

Dr Bense

| Szerző: Gaabee | 10:33 pm

Hát hazajöttünk. Egész úton azt hallgattam vezetés közben a rádióban, hogy hol hány halálos autóbaleset volt... miközben zuhogott az esö...ááá, nem volt rossz érzés....

Nyuszka a délutáni alvásból hamar felriadt. Sírva. Nagyon sírva. Besokalltam. Felhívtam a gyerekdokit, hogy mikor van rendelés. 3-4 között volt. Én fél 4-kor telefonáltam.

Anyu segítségével öltöztetés, öltözés, uzsi gyors bepakolása, mert Nyuszkának ugye enni kell, inni kell (mégha 1 litert nem is :), de akkor is). Odaértünk idöben. Nyuszka jol viselkedett a váróban. Csodálkozva nézte a többi kicsi gyereket. Föleg azokat, akik hisztiztek vagy sírtak. Mert az ugye nagyon érdekes :)))

Az ö hisztijéröl nem teszek említést. Mert ugye a dokibácsi kínozta. Meghallgatta a mellkasát, belenézett a szájába, megnézte a torkát, a fülét, a popsiját... hááát, van hangja a lyánynak :)))

Gondoltam is, hogy keresztanyámék lejönnek megnézni, mi ez a lárma.. (a gyerekdoki melletti házban laknak :)

Tehát azt mondta a dokibácsi, hogy nagyon dolgoznak a fogak, s hogy virusos torokgyuszi is van. A nemkakilást is megbeszéltük, persze a folyadékmennyiséget nem kérdeztem. Bevallom, a rohanásban elfelejtettem... Kapott Nyuszka finom szirupokat, melyeket teljes átéléssel tud leszopogatni a kiskanálról :)))

Dokibácsi szerint hétvégére jol lesz Nyuszi. Hát jöttünk betegeskedni. De így is örülhetek, hogy eddig még nem volt beteg a mi kisNyulunk.

Jaaa, és láttuk Anna képét a faliujságon :))))))-ezt Zsuzskának üzenem :) Ágicának meg azt, hogy az öszibarackot is mondta a Bense. Mert , hogy az jót tesz a kakilásnak. Bár ö a magját nem ajánlotta. :) De azt se mondta, hogy a magja nem tanácsos... igy most kicsit tanácstalan lettem :)))))

okt
11

Szombaton kicsivel több folyadékot kapott a Nyuszka, mint szokott, mert nagyon kevés folyadékot iszik az elöirthoz képest. Tudom, az elöirások nem elöirások, csak sarokszámnak valók, de 1 liter folyadékot irnak, Nyuszi ehelyett 650 ml körül iszik egy nap.

Tehát szombaton több volt a folyadék. Este fürcsi után kapott Nyuszka 210+7 kanál tápot vacsira, letettük aludni... egy idö múlva éktelen sírást hallottunk. Berohanunk Nyuszkához, hát az egész arca, a haja, a pizsi, a hálózsák, az ágynemü.. szóval telehányt szegényke mindent.

Alig lehetett megvigasztalni, annyira sírt. Apukája vigasztalta, addig én frissítettem az ágynemüt, elpakoltam a szennyest, megcsináltam a friss ágyat :) Sári, a Csillagosmaci, a Nyuszi, a Barnamackó, Nyikolaj...mindenki a helyére került.

Közben Nyuszit is át kellett öltöztetni, akkor éreztem, hogy VÉGRE kakilt is, magától, kúp nélkül (a tegnapi, a 2 kup utáni csak jelzés értékü volt). Hát ezért is sírhatott...

De végül ágyba került, s aludt. De sokszor keltünk éjjel, mint mostanában. Nem tudom, hogy a torka fáj-e, vagy foga jön, vagy mi történik... de kelünk párszor, az tény.

Ma, vasárnap, a délutáni alvás elött lementünk a Praterba. Igy hármacskán. Nyuszi sokat hintázott, apukája játszott vele sokat, pl másztak fakisházba fahídon...stb... én csak gyönyörködtem, meg toltam az üres babakocsit... aztán itthon jót aludt a Nyuszi, de hazafelé már kicsit szóval kellett tartani, hogy ne a kocsiban ájuljon be :) . Alvás után elmentünk 2 lakást kívülröl megnézni, a környéket feltérképezni, közben Nyuszka megint jót aludt.

Most este összecsomagoltam a cuccainkat, reggel csak a flaskák vannak hátra és az alvóscucca (hálózsák, cumik, állatkák).  Legközelebb otthonról jelentkezem :)

okt
10

Idöhiány

| Szerző: Gaabee | 3:54 pm

Azon jár az agyam, hogy ha jövö héten hazamegyek a Nyuszival, hogy is lesz. Mindig mindenkinek megigérem, hogy hívom, hogy keresem, hogy persze ráérek... Most az van bennem, hogy hazamegyek egy hétre. De hisz az az egy hét hétfö déltöl péntek reggelig fog tartani!!! Hát matekosok elöre!!! ;)))

Na igen. Igy megint semmi nem fér bele. De azért szerda délután tervben van egy kis fürdözés, csütörtökön kereszttestvérfogadalomra megyünk :) (erröl késöbb), van még a hétfö délután és a kedd... erre osszam be az 1000 ígéretem...

okt
10

Ciki lettem

| Szerző: Gaabee | 10:29 am

Elöbb skypeoltam Balázzsal (növérem kisebbik fia-12 éves). Kérdeztem töle, hogy jövö héten, ha otthon leszek Stellával, hétfön elé mehetünk-e a suliba, vagy az ciki? Hát tömör volt a válasza: "ciki, na szia!"

Remélem a Nyuszi még sokáig engedi, hogy fogjam a kezét, s szagolgassam a füle mögött... pont felkelt. Megyek...

okt
9

Oscar Wilde

| Szerző: Gaabee | 4:40 pm

Mert ír valami olyat (naggyon komoly helyen olvastam :), hogy úgy lehet a vágyaktól megszabadulni, ha engedünk nekik. Nem tudom, ki hogy van vele, de én azonnal az édességre gondoltam, mikor az idézetet olvastam!!!

okt
9

Mancsocska

| Szerző: Gaabee | 2:57 pm

Igen, bevallom, így hívom magamban a kis kezét. Mert még olyan kis kezdetleges, ahogy fog vele, ahogy használja, pl ahogy a szájába tesz egy szem szöllöt. Írtó édes. Mint egy kis medvebocsocska. S hát igy jön ide a mancsocska :)

okt
9

AJA

| Szerző: Gaabee | 2:47 pm

Ö ÉN vagyok :))))))

boldogságtól könnybelábad a szemem, ha rágondolok, hogy az én (tudom, nem csak az enyém, apáé is, de a blogot én irom :) kicsi lánykám már hív, már szólít, méghozzá a Világ nekemlegszebb szaván: ANYA :)))))

(kakilt is :)

süti beállítások módosítása