dec
19

Már pár hónapja énekli ezt a dalocskát a Nyuszi. Az óvónénik nem ismerik, mi sem ismerjük.

Volt ez így eddig. DE! Tegnap hallgattunk egy zenés dvd-t, amiben éneklik, hogy: "Sallárom, sallárom.."
Ha valaki nem ismerné fel, EZT énekli a Nyuszi már egy ideje :)))

dec
17

39,7

| Szerző: Gaabee | 3:19 am

Lázcsillapítás után.

Nem részletezném Nyuszi bárányhimlötörténetét tovább, csak 1 éjszakát írnék le.

Azt  olvastam, hogy a bárányhimlö lázzal is jár. Nem magassal, de lázzal. 37,5-38,5 közöttivel. A 6. napon este úgy volt, hogy apa fekteti Nyuszit, aki annyira ellenkezett, hogy mégis én kerültem bevetésre, melléfekvésre, kezefogására.
Apa lefekvés elött mindig kiszellöztet a Nyuszinál, majd max fokozaton jól felfüti a szobáját, hogy vissza melegedjen. Most is így volt. Ami másként volt az az, hogy elfelejtettük a kavarodásban/hisztiben lejjebb állítani a fütést.
Én ugye a Nyuszinál aludtam, s fel is keltem arra, milyen iszonyúan izzadok, de levettem a hideg föld miatt felhúzott zoknimat, s aludtam tovább.

Mígnem arra keltem, hogy Nyuszi nagyon nyögdös álmában. Ez nála a láz jele. Felnyúlok, s érzem, hogy süt. Nem simán meleg volt a kis teste, hanem  iszonyúan meleg volt a Drágám.

Rohantam a lázcsillapítóért, közben rájöttem a fütésbajra, radiátort lecsavartam, szobát kiszellöztettem, s mikor visszaállt a levegö, még a hálózsákot is levettem róla. Aztán eszembe jutott, hogy nekünk van lázmérönk is. Kiszaladtam érte, megmértem a Nyuszi höjét, 39,7-et mért. Majd elájultam. Persze 37,9-ig nem birtam tovább aludni, ez jó 1-1,5 óra volt, de aztán megnyugodtam, s Nyuszi is, én is jót aludtunk reggelig.

dec
17

Sajti

| Szerző: Gaabee | 3:11 am

Nyuszi szereti a sajtit. De EZ MOST NEM az a sajti! A Nyuszi ugyanis a pulykasonkát is szereti, ami jó fehér, lágyízü, kellemes. Na EZ is sajti nálunk :)

Kezdetben magyaráztam neki, hogy ez nem sajti, de aztán nem "küzdöttem" tovább. Ha sajti, hát sajti. Majd megtanulja :)

dec
13

1.nap, dec.10, péntek: délben pöttyök Nyuszi nyelvén

2.nap, dec.11, szombat: nem sok pötty, de van a szemén is, a mellkasán, a lapockák között. De nem sok. Este 1 óra alvás után kelt, lázasan, ezek után mellette aludtam. Volna. Ha aludt volna. De nem aludt. Dobálta magát, dörzsölte a testét az ágy különbözö részeihez, sírt, kiabált... Átvittem a nagyágyba, hátha ott nyugodtabban elalszik. Nem tette.

3.nap, dec.12, vasárnap, a névnapom :) : sok pötty. Mindenütt. Legtöbb és legcsunyábbak a cuni és popsi területén, a szája belülröl, a fejböre katasztrófa, a felsöteste iszonyú, a karja és a lábai még aránylag csak szunyogcsipésesnek néznek ki. Esti fektetés elött höje magas, lázcsillapítás után fektetem. 1 óra múlva visít. Visszaaltatom. 1 óra múlva kiabál, visít. Ekkor már mellette feküdtem a földön. Nem birtam visszaaltatni. A nagyágyba kérte magát. Àtmentünk, de nem segített a dolog. Az éjjelünk katasztrófa volt. Nem aludtunk 1 órákat se szünet nélkül. Sokat sírt, dörzsölte magát, s sírás közben vádlón nézett a szomorú szemeivel. 1x aludt 2 órát, azt az ölemben.

4.nap, dec.13, hétfö: Mára már kimerültem. Kivagyok rendesen. S már látom a mai éjjelt is. Bár ma voltunk délelött gyerekdokinál, kapott Nyuszi cseppeket, amik a szájában levö pöttyökön is segítenek, a külsökre pedig fehér kencét. A lázára meg adhatom, amit szoktam. A napunk amúgy katasztrófa. Azt gondoltam, hogy ha egész nap tévézni akar, tegye, csak legyen már nyugodt. Hát nézi, de közben sír. Jaaaj, de fáradt vagyok! S mi lesz éjjel?

dec
11

Nyuszi mindig odahúzza a kisasztalát az egyik szekrényünkhöz, amiben van 2 fiók is. Apának ott van a doboz "trónolós" cigije, amiböl napont egy szálat szív el azon a helyen :)

Tehát Nyuszi odahúzta a kisasztalt, kinyitotta apa fiókját, kivette a doboz cigit, közölte, hogy: "Fúúúúj cigi!" Aztán hozta apához, betette a zsebébe, aztán visszavitte a polchoz, aztán visszahozta apához, aztán.... stb...stb... újra és újra.

Közben a tv-ben ment a Kisvakond. Egyik alkalommal, mikor a Nyuszi apától a szekrényhez tartott, odakanyarodott a tv-hez, megállt, s rákezdett: "Vakond! Cigi, fúúj!"

;))

dec
11

Bárányhimlö

| Szerző: Gaabee | 10:28 pm

Mától hivatalosan is bárányhimlös a Nyuszi. Tegnap ugye 2 pötty volt a nyelvén. Reggel a torkán is láttam, jó csúnya volt a szája belülröl, délelött már a szemhéján és a szemöldökén és a hajas fejbörön is láttam, délben már a mellkasán-lapockák között, most este a pelusban volt jó sok pöttye. A kezén és lábán csak 1-1 pöttye van. Eddig. S vakargatja magát persze, vagyis csak dörzsölgeti, mert a body nem engedi, hogy a testét vakarja, a haj védi a fejbört...

Jaaaj, csak legyünk túl ezen is!

dec
10

Himlö

| Szerző: Gaabee | 10:56 pm

járvány van ugye az oviban, mint korábban említettem volt. De milyen himlö? Azt hiszem bárányhimlöt jelet, ami ki van írva. Winterpocken avagy bécsiül Feuchtblatt vagy micsoda.

Mondták is az ovonénik, hogy sokszor a nyálkahártyán jelenik meg.

Erre ma hazahozom a Nyuszit az oviból, teszünk veszünk, majd észreveszem, hogy valami van a nyelvén. Megkérem, dugja ki, s megvizsgálgatom. Egyik a nyelve végén, másik a közepén. Fehéres penészes foltok, de nem szájpenész. Hát kiváncsi vagyok, mit hoz a hétvége!?

dec
9

Meglepetés

| Szerző: Gaabee | 2:47 pm

ért, mikor mentem a Nyusziért az oviba. Mert a Nyuszi feküdt. Matracon. Na nem aludt, nem volt takarója, de egy kispárnája igen :)

Mint megtudtam, megirigyelte a kicsiket, akik már aludtak, s az ovonénik kölcsönadták neki az egyik még ebédelö kisgyerek matracát.

Aztán itthon alváskor megkérdeztem a Nyuszit, hogy ö is akar-e majd valamikor az oviban aludni, s akart :) Na ezt még meglátjuk, de hát eljön az idö, amikor nem kivánságmüsor lesz...

dec
8

Ènekeltem valami gyerekdalt, közben bohóckodva táncoltam. Erre Nyuszi: "Anya! Mijabaaj?"

dec
8

Mi a baj?

| Szerző: Gaabee | 10:32 am

Én szoktam kérdezni a Nyuszitól, amikor nyügösködik, amikor hisztis, amikor sírós a kedve...

De ma ö kérdezi. Ráadásul szünet nélkül, hogy :"Mijabaaaaaj? Mijabaaaaj?"

dec
7

Alvás

| Szerző: Gaabee | 2:03 pm

Persze, nagyobb bajom ne legyen, de hihetetenül ki tud meriteni a lányom, mikor nem akar aludni, viszont fáradt, üvölt, süvít, semmi nem jó.

Amúgy is, ha alszik, sokszor csak 1 órácskát, s ez idö amúgy is kevés -nekem, de amikor egyáltalán nem hajlandó.... :(

Tegnap a babakocsiban aludt el 4-kor. El kellett itthonról mennem, hiába nem aludt, ha menni kell, hát menni kell. Aztán siettem haza, hogy fél óránál tovább már ne aludjon. De miért nem alszik az ágyában? Mi azzal a baj?

?????????

dec
7

Sósizé

| Szerző: Gaabee | 2:00 pm

Vagy mi a neve annak a pici valaminek, amit pl férfiak régen borotválkozás okozta kisebb vérzésekre használtak. Na nekem van egy ilyenem, még a pedikürhöz vettük a suliban, s Nyuszi mindig birtokolni akarja. Most, hogy nagykislány lett, odahúzza a müanyag asztalkát a szekrényhez, s kiveszi, amit kiakar. Igy vette ki ezt a kis sósizét is.

Hagytam, hadd birtokolja kicsit, hátha igy nem lesz már olyan érdekes a dolog. De érdekes volt! Aztán térült fordult kicsi lányom, majd nem láttam többé a kis kütyüt. Kerestem, kutattam, nem leletem. Egész lefekvésig járta a szemem a nappalit, hogy hová dughatta el a lánykám a kis tiltott dolgot.

Aztán ma reggel meglett a válasz.

Visszatette oda, ahonnan kivette :)

dec
7

Mikulás nap

| Szerző: Gaabee | 1:57 pm

Tavaly még kicsi volt hozzá a Nyuszi, de idén már nagykislány. Az oviban is jött a Mikulás, de a gyerekek sajnos nem találkoztak vele, mert épp kint játszottak az udvaron, mikor a Mikulás megpakolta a kosárkáikat ajándékokkal.

Itthon pedig ebédidöben, mármint ovi után, miután apa hazajött, picit játszottunk, s akkor vettük észre, hogy az elöszobában a csizmáknál vannak valamik. Hát a Télapó lehetett, mert a Krampusz 5-én jön, s csak virgácsot osztogat, a Télapó viszont mindenkinek hozott ajándékot. Virgács nem volt :)

 Anyának könyvet, zoknit, apának fürdösót, epreskekszet és egy szekszi Mikuláslánycsokit, a Nyuszinak pedig könyvet, ami puzzle és társas is egyben (2-4 éveseknek), egy adventi naptárat, az még bontatlan, egy vadállatos dobozkát, amiben kis müanyag állatok vannak, mint zsiráf, oroszlán, zebra, tigris, elefánt, gepárd és viziló, valamint 3 fa, 3 kö és 3 szikla. Meg kisebb nasikat és hajcsattokat (most, hogy levágtam Nyuszi frufruját, de ezt a Mikulás nem tudhatta) valamit egy felhúzható pici müanyag Mikulást, ami szép komótosan sétálgat.

Fényképek nem készültek, hisz semmi látványos nem történt. Ami viszont nagyon édes volt, hogy Nyuszi ajándékjait egy textilcsizmába tettem bele, s Nyuszi mikor meglátta, azt mondta többször is, hogy: "Hú, de széép!"

dec
5

Bili

| Szerző: Gaabee | 10:58 pm

Nyuszi délután közölte apával, hogy pisi, meg pelus, meg bili, meg nem tudom, hogy is volt, de a lényeg, hogy le kellett róla venni a pelust mert neki pisilni kellett, s ö a bilibe akart pisilni. Legalább 6-7 alkalommal ült estig a bilire. Gondolom hétköznap, az ovi után nem lesz ilyen talpraesett, de majd meglátjuk. Mindenesetre nagyon-nagyon megdicsérgettük, körbeörvendeztük :))) teljes szívböl persze, semmi színészkedés, semmi megjátszás :))) Ügyes volt, és kész :) 

dec
1

Járvány az oviban

| Szerző: Gaabee | 9:16 pm

Bárányhimlö. A szomszéd kisfiú, a Kevin elkapta. Elvileg a Muki-Passban van 2 bárányhimlö elleni oltás bepecsételve, de hogy ez mit jelent? S ha nekünk be van, akkor tuti másoknak is, mert ezek kötelezö oltások voltak. Na majd utána nézek a dolgoknak...

nov
29

Komoly beszélgetés

| Szerző: Gaabee | 10:07 pm

Ma KOMOLYAN elbeszélgettem a Nyuszival. Még mindig fájlalja a cuniját, illetve voltak jobb napok, mikor azt hittem, na, meggyógyul. Elöször ugye azt hittem, peluskiütés, mert annak nézett ki. Aztán átalakultak a pöttyök, ahelyett, hogy elmúltak volna. S fájtak is a Nyuszinak. Most megint nagyon panaszkodik, amikor pelusozom, ezért holnap elmegyünk dokihoz. Már kértem idöpontot.

S ezt elmeséltem a Nyuszinak is. Nem örült. Konkrétan pityizve mondta, hogy: "Nee! Nee!" Mármint ne menjünk doktor bácsihoz. S akkor se dobódott fel, bár kissé megnyugodott, mikor mondtam, hogy biztos vehet a doktor bácsi nagy üveggömbjéböl cucukát :)

Tehát holnap délután doki. Témák: köhögés, hepatitis A szuri, böre, cunija.

nov
29

"Komm zu mir!"

| Szerző: Gaabee | 10:00 pm

Nyuszi dvd-t nézett. Az Angelina balerina c. kis filmecskéjét. Egyszercsak hallom, hogy valamit ismételget. Lassan, de rájöttem. Nem tudhattam, hogy németül beszél éppen. Azt hajtogatta a tv felé nézve, hogy: "Angelina, komm zu mir!"

Hogy hogy mondta ki, arra nem emlékszem pontosan, de valami ilyesmi volt: "Ándzsejína, konnycumíj". De aztán a komm zu mir részt késöbb szépen, teljesen érthetöen is mondta. Az én pici lánykám! Németül beszél!!!

nov
25

A mai ébredés után a Nyuszi nem akaródzott kimenni levegözni, csak a Kisvakondot akarta: "Vakond! Vakond!" Hát hagytam, hadd nézze kicsit. Közben kitaláltam, ha nem is megyünk le más okból, menjünk apa elé a metróhoz, mert ma metróval ment Stellaapu dolgozni. Mármint elhozott egy olcsó (itteni árakhoz képest az. olyan 100 euro max gondolom) bringát a munkahelyéröl, azzal elteker a metróig, azzal elmegy dolgozni, hazafelé hazametrózik, s a hosszú gyalogutat bringával teszi meg.

Tehát elindultunk apa elé. Kicsit elgondoltam magam. Apa 6-ig dolgozik. Fél 7-re ér a metróhoz. Mi meg úgy indultunk itthonról, hogy 6-ra érjünk a megállóhoz. Mikor rájöttem a tévedésemre, elkezdtem sétálgatni, csigalassan persze, de így is már 6,15-kor ott voltunk a metrónál. Jól átfagyva. Nem szoktunk már babakocsival messzire menni, így nem gondoltam rá, hogy melegebben öltöztessem a Nyuszit, hogy kesztyüt is vigyek neki... fázott is a Kincsem. Remélem nem hült meg!

A metrónál kiengedtem a babakocsiból, jól eljátszott a kijáratnál. Tanulmányozta a jegyárusító autómatát, a szelektív szemeteseket, a liftet, keresett pókot...

Közben apa hívott minket. Már úton volt hazafelé. A robogóval akart beállni a garázsba, amiatt hívott. Mert a garázsba egy kártyával tudunk beállni. Ha bent a kocsi, nem enged be vele más jármüvet. Ki kell jönni a kocsival. Én kiállok, fordulok is vissza, s állok is be újra, apa pedig mögöttem velem együt beáll a garázsba, hisz ilyen hidegben már nem fog kelleni a motor. Tehát beszéltem apával, de nem árultam el, hogy mi már ott várjuk öt a metrókijáratnál.

Aztán Nyuszi megunva a nézelödést, közölte, hogy beülne a babakocsiba. Beültettem, betakartam a kis pokrócával a lábiját (igy is átfagyott szegénykém) majd énekelni kezdett egy dalt, amit nem ismerünk. Söt, az ovónénik sem ismerik. Csak annyit énekel, hogy: "Fire, fire, fire" S mindig ugyan azzal a hangsúllyal.

Mikor apa kiszállt a metróból, nem lifttel jött le természetesen, hanem a lépcsön, s végig hallotta, hogy valaki énekli gyönyörü ismerös hangon, hogy: "Fire, fire, fire"

Apa nagyon boldog volt, mikor meglátta a kis Angyalkáját, aki öreá vár!

nov
25

Hajmánia

| Szerző: Gaabee | 9:48 pm

Nem, nem mondhatom, hogy Stella fodrásznak készül :) Kicsit korai még erröl elmélkedni!

Amiröl írni kívánok: Stella délutáni alvásból 1 óra múlva ébredt, sírva jött ki a nappaliba, s azt mondogatta, hogy: "Haja! Haja!"

Gondoltam, a cumija van teli megint hajszállal, de neeem! Mutatja a száját, hogy: "Haja! Haja!" S dugdosta ki a nyelvét. Hát elkaptam egy hajszálat. Húztam...húztam...húztam... s hajszál egyre vastagabb lett, mert egyre több rágabalyodott hajszálat húzott magával. A gyomrom forgott, mire kiszedtem a hajtincsnyi hajat a Nyuszi szájából! Fúúúúj!!!!

Mert ugye egy idöben mániája volt a Nyuszinak, hogy a cumit végighúzta a haján, s ha azon hajszál akadt fenn, akkor azt cumival bekapta, csócsálgatta. S ezt ugye álmában is csinálja. Ùjra! Fúúúj!!!

nov
25

Na ez nálunk nem "divat". Mint olvashattátok, hamarabb alszom én a Nyuszi mellett a földön megágyazva, mint hogy ö aludjon közöttünk. Azért ritka kivételek vannak-mint mindenben ugyebár.

Ez esetben Nyuszi éjjel 1-kor jött át sírva a szobánkba. Én kivételesen éjfélkor feküdtem le, ezért nem voltam igazán képben. Apa elmondása szerint Stella felmászott mellém, apa ekkor felkelt, át akarta vinni a Nyuszit a szobájába, de ahogy közeledett a Nyuszihoz, az pityizni kezdett. Erre mondta apa, hogy akkor vigyem vissza én. Àllítólag ekkor fogtam a Nyuszit, betettem közénk, s jól magunkra húzva a takarót aludtam tovább.

Na nem sokáig. Mert a Nyuszi ilyenkor nem az ágy közepén alszik, hanem mellettem belül. Vagyis 1 ágyrészen alszunk kettecskén. S ez esetben a kisasszony még a lábait is extra terpeszbe vágta :)))

(Aludni ugyan nem tudtam, de kárpótolt az a nagyonfinom illat, amit Nyusziszagnak is nevezhetünk)

nov
25

Enyééém!!!

| Szerző: Gaabee | 5:06 pm

Felkiálltással szed ki mindent a Nyuszi a kezemböl. Végül is igaza van, csak még meg kell tanulja, hogy az igazával nem mindig megy sokra...

nov
19

Énekel

| Szerző: Gaabee | 10:18 am

Egyedül. Magától.

A napokban ugyanis elökerült a furulyám. A bocibocit furulyáztam, aztán sokat énekeltük is. S most az elöbb arra lettem figyelmes, hogy kicsi lányom énekli: "Boci boci taaajka, se fü faaajka, ...." A pontozott részt már nem értem :) De ö tudja! Ö énekli! ;)

nov
16

Winnie the Pooh

| Szerző: Gaabee | 7:48 pm

Stella értelmezésében: "Pipihú" ;)))))))))))))))))))))

nov
16

Orvosnál-Bronchitis

| Szerző: Gaabee | 7:47 pm

Kedd délután mentünk, mert hétfön éjjel ugye láza is volt a Nyuszinak. Ezek után úgy gondoltam, hogy itt az ideje a dokihozmenésnek. Elmentünk hát. Elöször nem örültem, mikor rájöttem, hogy helyettesítés van, végül pedig ... tehát jó lenne, ha ez a helyettesítö doki lenne a dokink. Hogy miért is?

Meghallgatta a Nyuszi mellkasát, megkérdezte, hogy volt-e bronchitis a családban....aztán azt is megkérdezte, hogy milyen Stella böre,( mert a bronchitis és az allergiaszerü börkiütések összetartoznak). Igen, az a bör, amelyik kb 1 éves kora óta randa allergia szerü förmedvénnyel van tele. Na jó, nem olyan csúnya, de azért megmutattuk már pár dokinak. Mindenki felirt valami vacakot, s semmi nem használt. Erre ez a doki látatlanba rákérdezett, hogy mi van a gyerek börével? Megnézte, s megállapitotta, hogy az utoljára felirt krém se hat, ugye? Mondtuk, hogy nem.

Vissza a mostani bajhoz. Kapott a Nyuszi egy asztmasrét, egy fura inhalálóval, meg éjjelre valami köhögéscsillapitot. Át is aludtuk az éjszakát, mármint ö, én idönként felkeltem, s láza nemmúlása miatt félálmában még lázcsillapítót is adtam neki.

Csütörtökön kell mennünk kontrollra. Akkor megpróbálom megtudni, ki ez a doki, hol rendel....stb...stb...

nov
16

Láz

| Szerző: Gaabee | 4:13 am

...mérönk az nincs. De így is érzem, hogy most lázas a Nyuszi. Kint alszom a nappaliban (apa kicsit kimenös volt, s ilyenkor fennáll a horkolás veszélye), Nyuszi 2 körül jött ki hozzám, most 4 körül van. Mostanra ment fel a láza, így adtam neki Panadol Babyt.

Tegnap elsumákoltam az orvoshoz menetelt, de ma majd szintén itthon marad a Nyuszi, s elviszem a délutáni rendelésre. Remélem közben javul a helyzet, s a láz távozik otthonunkból.

Csendben megjegyzem, hogy így éjjel megint köhög is a Drágám, valamint hogy nagyon izgágán alszik. Nekem pl nincs hely a franciaágy méretüre kinyitott kanapén. Bár a nyugtalanság úgyis kizavarta a szememböl az álmot, azért reggelig jó lenne még kicsit aludni.

Most kihasználom ébren töltött idömet, s kicsit kiszellöztetem (csak óvatosan persze) a nappalit, hogy jöjjön be a Nyuszikámnak kis friss levegö.

süti beállítások módosítása