jún
15

Ma volt a nagy nap. 12-re mentünk az oviba, ahová Stella szeptembertöl járni fog. Vinnem kellett pár iratot mint oltáskönyv, e-card (tajkártya)...

Na, megpróbálom összeszedni a megérzéseimet. De csak röviden:

12 elött kb 8 perccel mentem be a kapun. Nem gondoltam, hogy egy kedves valaki azonnal megmutatja, hogy hol a vezetöovónö. De mivel megmutatta valaki, ezért ugye nagyon hamar voltunk ott. A vezetö ezt jelezte is az órájára pillantva, azt ugyan nem mondta (nem láttuk), hogy vannak nála, csak hogy majd 12-kor. Na de addig mit csináljak? Már bent voltunk az oviban. (Itt csendben megjegyezném, hogy már 11-töl az ovival szemközti játszótéren játszottunk a tüzö napon...) A kedves illetö, aki megmutatta a vezetöovónöt, felajánlotta, hogy nézzük meg addig az udvart. Ki is mentünk. Ez jó ötlet volt. Nyuszinak nagyon tetszett. Azonnal felült egy 3 kerekü biciklire (olaszkáim után csak tricsiklettának hívom :), majd felmászott egy nagyon magas csúszdához, ott le is csúszott, közben megismerkedett pár kislánnyal, aztán egy kisfiú is odajött, hogy hogy hívják a Nyuszit, s amikor már tudta a nevét, kérdezte a Nyuszitól, hogy kér-e aranyat? :)))) Hát nem édes? Na a kavicsok (sima, hagyományos kavics a földböl :) azonnal elnyerték lányom tetszését, s elvette a 2 legnagyobb követ. A kisfiú megkérdezte, hogy nem akar-e inkább picikét választani. Hát nem kellett 2x felemlegetni, ugyan az inkább szót a lányom nem értette, ezért elvett még 1 követ, egy picikét :) Aztán a kisfiú csúszdázni hívta a Nyuszit, aki nem akart vele menni, így a kisfiú kénytelen volt megmutatni nekünk, hogy ö hogy tud egyedül csúszni. Persze végig integetett a Nyuszinak :)))))

Na, eljött a 12 óra. Mert elöbbi események kb 5-6 percet vettek igénybe. Mikor bemetünk, a vezetöovónö pont kikisérte elözö vendégét, s mosolyogva felénk fordult. Na de! Ha láttatok már csúnyát!? Bioszandi, kinyúlt, felül gumis, alul szükülö macigatya (amit otthon is látni idönként utcán embereken. Rémes!!!), valami passzentos felsö, mert hát nehéz lett volna nem passzentosat felvenni a méretek miatt, ovónöhöz nem illö nemkedves arc, nagyon vékonyszálú, szinte fejretapadó, nagyonkevés, lógó, ápolatlan hosszú haj...

Beinvitált minket az irodájába, ahol helyetfoglaltunk, ö is, ö elkezdett papírokat keresgetni, rakosgatni, közben mi ültünk vele szemben, Nyuszi az ölemben, már fáradtan, de türelmesen. Mire a vo (vezetöovónöt nem írom ki többet) összerakta a papírhalmot, Nyuszi kapott egy papírt, persze ez se a vo-nak jutott eszébe, s elvettem neki egy ceruzát is az asztalról, mert nem tudom, a vo mivel rajzol, de a lányom íróeszközzel :)

Aztán mikor Stella a 3. íróalkalmatosságot vette el az asztaláról, mosolyogva, kedvesen ugyan-de nekem nem tetszik és kész- de elvette az íróeszközöket, s elövett egy halom színesceruzát, amit persze elsöre is elövehetett volna, mert ugye amiböl Stella válogatott, azok az ö ceruzái és tollai voltak.

Aztán meg órákon átnak tünt (több, mint egy órát irogatott, töltögetett nyomtatványokat, fénymásolgatott, de hogy miért nem készít be szetteket, hogy ne akkor kelljen, mikor a paciens ott ül????) tehát Stella egy idö után kicsit unta a rajzolást, akkor elvette az asztalról az üveg, igen, ÜVEG papírnyomót, amint a vo teljesen meglepödött. Nem tudom, mit gondolhatott, mit fog egy 21 hónapos gyerek csinálni több, mint 1 órán keresztül az ölemben...

De a vo csak irt, irt, csak pakolt, papírozott, fénymásolt... végül Stella már iszonyat fáradt volt, mert ha az ebéd kimarad, az oké, de az alvás??? Na AZ nem oké! Tehát már a végén tartottunk a nyomtatványoknak, mikoris Stella fogta, s a fabogyókás-láncos cumiját odavágta ahová repült. Na hová repült? Hát, ha a vo nem húzza le a fejét, akkor gondolom a homlokára repült volna :)))) Ez még 2x lejátszódott, már a cumi se nyugtatta meg, én se tudtam, de végeztünk, indultunk. Betettem az autóülésbe, s mire beültem a kocsiba, már aludt is....

jún
12

Cumidörzsi

| Szerző: Gaabee | 9:03 am

Már alig cumizik a Nyuszi. Pl. játszóra nem viszünk, rövid utakra nem viszünk, itthon csak akkor, amikor fáradt, alváshoz, ill, ha beléjük botlik s épp van kedve cumizni :) De ez azt jelenti, hogy nem megy már az egésznapos cumizás :)

De! Amikor mostanában cumizik, mindig kiveszi közben a cumit a szájából, végighúzza a testén vagy valamelyik bútordarabon...aztán nyammog rajta tovább :)

jún
12

Eredeti címén: "Gyerekterelés". Egy itteni 3 gyerekes lány blogjából vettem a lenti beszúrást. Szeretem, ahogy ír :)))

"Képzett vagyok, és felkészült.
Naná, a harmadik gyereknél.

Tudom, mit kell tenni, ha hisztiroham készül.
El kell terelni a gyerek figyelmét!

Sőt,azt is tudom, mit kell tenni akkor, ha a figyelemelterelés nem működik.
Tovább kell terelni a gyerek figyelmét.
A gyerek egyszerre ugyanis csak egy dolog miatt képes hisztizni.

De lássunk egy gyakorlati példát.
Nyár, meleg, tehát strand.
Gyerek a vízben.
Aztán gyerek a vízen kívül.
Hiszti, vissza akar menni.
Nem lehet, tehát jön a figyelemelterelés. Ott a játszótér, könnyű lesz, gondolom.

Játszótér, árnyék, koszos, murvás csúszda.
Gyerek meztelen.
Nem lehet, jön az öltöztetés.
Hiszti, nem akarja a nadrágot. Tehát jön a figyelemelterelés.
Vagyis gyorsan ráadom a cipőket. most már azokat akarja ordítva levenni.
Újabb manőver, rádobom a trikót.
Na végre, most amiatt ordít, a nadrágról, és a cipőkről elfeledkezik.
Persze az igazi siker az lenne, ha csöndben játszana.
Ekkor előveszem a sapit, az árnyék miatt nincs rá igazán szüksége, de ráteszem.
Most azt kezdi el visítva rángatni. Egy darabig úgy teszek, mintha nem engedném, hogy levegye, majd fél perc után hagyom, hogy ledobja.
És végre csönd van, befejezte a hiszti, mert elérte, amit akart.

Én leülök egy közeli padra, és nézem, ahogy édesen játszik, miközben arra gondolok,
milyen jó, hogy a gyerek egyszerre csak egy dolog miatt tud hisztizni."

jún
12

Kis magyar banda

| Szerző: Gaabee | 7:54 am

VÉGRE van egy csomó kisbarátja a Nyuszinak a játszón, erre most költözünk el. Mindig olyan egyedül éreztem itt magam, mert a barátnöim messze laknak Bécsen belül, s most itt vannak a lányok, akik kedves ismerösökké váltak, gyerekeik édesek.

Alex 1 hónappal idösebb Nyuszitól. Felvidéki magyarok. Anyukája egyedül neveli, apja egyiptomi, de nincs velük. Söt, feljelentette öket, hogy nem laknak itt Auban, így a lány 0 bevételböl neveli a kisfiút. A szülei segítik most. Remélem ha vége a pernek, visszamenöleg megkapja a sokhavi kiesést! Nagyon kedves, jólnevelt kis család különben anya s fia :). Nekem nagyon szimpatikusak. Nagypapa -Alexander-orosz, nevelöapja Alex anyukájának, idösek otthonában ápoló, nagyon kedves ember, nagyon orosz akcenttel, nála laknak most Alexék. Nagymama otthon Szlovákiában várja mindig a kis családját.

Roli 15 hónapos. Kis törékeny mütty még. Amolyan kis dedós :) Anyukája vajdasági magyar, Nati.

Gáborka és Emma. Gáborka 2 éves lesz, Emma 3 múlt. Gáborka nem a mi emberünk, igazi kis hisztizsák,de Emma nyugodt, kedves, mindig jön a Nyuszihoz, s mutatja, hogy kell csinálni..pl felmászni a mászókán... Dadusukkal vannak mindig, az Erikával, aki állandóan iszonyú mennyiségü nasival jön. (én ellenzem ezt a legyennálunkmindigiszonyatsoknasi dolgot) Ök valahonnan Mo-rol vannak, Erika azt hiszem Debrecenböl.

Na ök a mi bandánk :))) Tegnap délután volt a legjobb, mert mindannyian egyidöben voltunk a játszin :)))) Nagyon élveztük mi felnöttek is, meg a kicsik is :)

jún
12

Piros pöttyök a nyakon

| Szerző: Gaabee | 7:44 am

A hálóban 28-29 fok van, ezért úgy gondolom, melegkiütések ezek a tarkón lévö pöttyök. De Nyuszi úgy vakargatja öket... Pedig már a copfot is megszokta, így a haja se csikizi ott...

jún
12

Elfut, szégyenlös

| Szerző: Gaabee | 7:42 am

Kb 1 hete kezdte a Nyuszi, hogy az általa kedvelt gyerekeket várja, örül nekik, de ha közel vannak hozzá, konkrétan szembeforudulnak vele, akkor vagy csak a nemtetszös pózt vágja be, vagy el is szalad.

Nemtetszös póz: Nyak behúz, test lemerevedik, fej kicsit lehajt, homlok kicsit ráncol, szemek ettöl alulról néznek felfelé, mérges Csizmáskandúr (Shreckböl) nézéssel...

De ha együtt játszik Nyuszi vmelyik kis barátjával, mondjuk csúszdáznak, s az illetö elfut a homokozóhoz játszani, Stella utánaszalad, de csak addig, míg meglátja a gyereket. Ha meglátta, nem megy közelebb, nyújtogatja fel a kezét, hgoy vegyem fel.

Már a felnöttekkel sem olyan, mint régen. Ezidáig mindenkire mosolygott, mindenkinek integetett, szinte alig várta, hogy valaki leszólítson minket az utcán, de most nem. Elfordul. Remélem ez azt jelenti, hogy nem fog mindenkivel szóba állni :)))

jún
6

Ma kínaiban voltunk, elbúcsúzni, mert ritkán voltunk ugyan, de nagyon finom a föztjük.Tényleg. Nyuszi kapott egy nyalókát az egyik pincérlánytól. Mondhatom, Nyuszi nagyon örült, én persze nem annyira, de hát nem szokunk rá, és kész.

Délután pedig kint voltunk a DonauParkban, ahol felültünk a Liliputbahnra. Íme:

 

S nagyon meleg napunk is volt, így ma VÉGRE mezítlábaztunk is a játszón. A programok kitalálása mindig apa feladata, s én sokszor adok neki gondolatban pirospontot. Most is begyüjtött párat :)

jún
5

Stella elég sajátosan! Szereti kapcsolgatni az ágyam melletti kislámpát. Aminek nem örülök, de néha szabad... Tehát reggel felkapcsolta...egy idö múlva apukája megkérte, hogy kapcsolja le. Erre ö felmászott az ágyamra, odahajolt a lámpához s elkezdte fújni :))))

Na igen. Nemrég fújta anya gyertyáját ;)))

jún
5

Háló a játszin

| Szerző: Gaabee | 8:10 am

Van a játszin egy olyan magas valami, ami egy kötélmászóka...nem tudom mi a neve, de kifeszített köteleken mászik a gyerek. Olyan, mint egy 3 dimenziós pókhálótorony :)

Na a lényeg, hogy Stella mindig csodálta a nagyobb gyerkeket, hogy azon másznak, ugrálnak, rosszalkodnak.... erre tegnap ö is odament, s most elöször felmászott 2 szintet!! Aztán erösen kapaszkodva ugrálni kezdett, ahogy a nagyok, hogy mozogjon az egész szerkezet :) Nagyon ügyes és bátor ez a Nyuszi!

jún
5

Soppinglédi

| Szerző: Gaabee | 8:07 am

Szép volt az idö. Felszálltunk hát gyalogosan az 1-es villire, s lementünk a Nespressoba kapszulákért. Mivel a nyárias kivizöld már nem kapható, csak koffeinmenteset vettem, 4 rudat (az 40 adag kv), s mivel nem vásároltam iszonyat sokat, egy helyes kis táskába tették bele. Amikor kijöttünk a boltból, Stella elkérte a táskát, s ö vitte. A járókelök s az én gyönyörüségemre, mert annyira aranyos volt a kis soppingbaba :) azzal a hozzá nagy táskával :)))

jún
2

jelezte a Nyuszi ébredéskor, hogy kifolyt a pisi. Nem sírt, mint kiskorában, nem hisztikézett, hogy nem értettem, mi a baja,hanem felállt az ágyában, megkapaszkodott a szélében, s mondta, hogy: ü...ü...ü, s mutogatott a pelus derékrészére. Szerencsére épp, hogy átfolyt, friss dolog lehetett, s már 7,20 volt, így ideje volt felkelni. Kezdödött a nap. Peluscsere, tiszta body, tv, macigatya, tappancsoszokni, tovább tv, aztán reggeli tejecske,apa ébresztése, játék....

jún
1

Szavak

| Szerző: Gaabee | 1:10 pm

Szavak, amiket használ, s amiket szépen mond: Anya, Apa, Mama, Mami, bibi, baba, cici, cica, koppkopp, bumm, inni, kanna, aua, itt, ott, autó, ez, csüccs, vauvau (kutya), cica, Gabi, Peti, Gabika, kaka, tschüss, pápá

Szavak, amiket használ, de nem teljesen tökéletesek (MÉG): Adji (Adri), Bajázs (Balázs), Badaa/Bazaa (Bazsa), amm (hamm), oppá (hoppá), ápáp (hápháp=kacsa), happsziiii (hapci=virág)

Szavak, amiket már utánunk mond ügyesen: pizza, Bambi, kulcs,

jún
1

Mai nap szavai:

| Szerző: Gaabee | 10:58 am

KULCS

UBI

süti beállítások módosítása