Idönként az az érzésem, hogy Mo-on vagyunk. Sokminden PONT OLYAN döcögös, körülményes, nehézkes. Még az irodisták is az asztal másik felén...

na ezt késöbb folyt...

Tegnap úgy döntöttem, hogy Nyuszi déli alvása után elmegyünk az én orvosomhoz, hogy megnézze a torkom. Kiváncsi voltam mit mond, mi a baj. Már nyelni se bírtam, beszéd is fájdalmat okozott... gondoltam, tuti nagy a baj :)

3-kor indultunk, gyalog, babakocsi nélkül...

Nyuszi, ha sétált, akkor ellenkezö irányba ment, így javarészt kézben kellett vinni. Majd megszakadtam, mire az orvoshoz értem. Kb fél óra az út. Ott kiálltuk a sort az asszisztensig, aki kérdésemre, hogy "sokat kell-e várni", visszakérdezett, hogy igen,s nem jönnék-e vissza inkább késöbb, hogy a kicsinek ne kelljen olyan sokat várni. Hát nem meséltem el neki, milyen az, amikor babakocsi nélkül él az ember egy totyogóval... szépen, lehajtott fejjel hazaindultam. Nyuszival a kezemben. Mint mindig.

Öröm is volt az ürömben :) Megálltunk egy játszótéren. Volt a kiscsúszdánál egy helyes szöke kislányka, aki vmi exjugó nyelven beszélt az apukájával. Apuka is alacsony volt, kislányka se nagynövésü. Egyszercsak mond Stellának a kislány valamit magyarul. Nem hittem a fülemnek, de aztán meglepett kérdésemre apuka elárulta, hogy anyuka magyar, s a kislány is beszéli TERMÉSZETESEN a magyar nyelvet.

Neki ez lehet, hogy természtes, de nekem nem. Van egy csomó félmagyar család, ahol a gyerekek egyáltalán nem beszélik a magyart. Ami engem megvallom, teljesen meglepett... Még az elején...

A kislány, aki 3 éves lesz most, úgy megszeretgette a Nyuszit, hogy velünk akart hazajönni, s mikor az apukája a vállára tette, hogy ök nem erre laknak, akkor keserves sírásban tört ki.

Na e kis kitérö után hazaértünk, egy gyors mosdólátogatás, s irány vissza a dokihoz. Na ekkor már csaltam. Úgy döntöttem, ha épp jön a busz, akkor lógunk 2 megállónyit. Hát épp jött a busz. Ìgy felszálltunk. Jegy nélkül. Volt nálam pelenka, popsitörlö, láncoscumi, gyümölcslé, babapiskóta, szöllö, iratok, egy Nyuszi... de menetjegy az nem volt. Nagyon féltem. A lebukástól, a megaláztatottságtól, hogy nincs jegyem, s a 72 euronyi büntetéstöl is... De nem buktunk le!!! :)

A dokinál már nem voltak annyian, de 3/4 órát így is kellett várni, ami nagyon nehezen ment. Nyuszi nagyon nyügös napokat él. Na nem egész nap nyügös, de ha az, akkor nehéz vele nagyon. Hiába volt kisgyerekasztal, kisszékekkel, könyvekkel...sokkkal izgalmasabb volt beszaladni a leghátsó helységbe, ahol infuziok és egyéb tiltott dolgok, veszélyes eszözök vannak.... jaaaj, folyt rólam a víz, úgy éreztem, letörik a derekam.

Akinek van segítsége, az nem is tudja milyen mindig mindent egyedül csinálni...

6-kor hívtam Petit, hogy ha lehet, munka után kanyarodjon a dokihoz, s vigye el a Nyuszit. De mire lebeszéltem Petivel a dolgokat, már pont behívtak. Fel is döntöttünk egy nagy karfás faszéket a rendelöben. Aaaakkkorát puffant! Úgy restelletem, de már koncentrálni se tudtam. Szerencsére mikor kész voltam, Peti lent várt minket kocsival, így nem kellett hazacipelni az ekkor már fáradt Nyuszit.

A torkommal semmi gáz nincs, azt mondta a doki, hogy azt is elhinné, ha azt mondanám, hogy nem fáj. A nyirokcsomok elég nagyok a fájós oldalon, nyelni fájdalmas, de se a torkomba, se a fülembe benézve nem ájuldozott, hogy juuuj, de beteg lennék :) Ìgy nem viszem szerdán dokihoz a Nyuszit. Minek. Mára egyébként már pont jobban van a torkom, pedig a felírt gyógyszert se váltottuk ki. S remélem végre lassan jót nyaralunk :)