sze
19

Reggel szokásos beszaladás a terembe, játszás a kiskonyhában, anyához cipelve idönként ezt is, azt is... de egyre közelebb megy az ovonökhöz, aminek nagyon örülök. Apa is befutott az oviba, aminek viszont a Nyuszi örült nagyon :) Ott játszott az elötérben, hogy apa is lássa öt :) Ez most nem volt baj, mert épp több kisgyerek játszott körülöttünk, s egyik ovonéni is kint vigasztalt épp valakit...

Aztán jött a 10 percre menjenek el a szülök rész. Anyaaa, anyaaaa!!! Sírás, ajtófelé szaladás, kopogtatás, kiabálás anya után...

Esett kint az esö. Mi apával kint álltunk az ovi elött, hogy ne halljuk a keserves sírást. Nyitva volt az egyik ablak. Így hallottuk elkeseredett csemeténket.

Amikor bementem, mert letelt az idö, Nyuszi sokáig hüppögött a kezemben. De mire felöltöztettem, még könnyes szemekkel, de már mosolyogva intett pápát az ovónöknek :) Hát persze. Boldog volt. Jöttünk haza.

sze
16

Nem aludt el mellettem a nagyágyban. Pedig ez volt a jollyjoker. Belefáradtam, hát betettem a kiságyba. Iszonyú mérges lett a kisasszony. Kiabált, sírt. Én kijöttem a konyhába ebédelni, mert ebédidöben nem jutottam odáig. Egyszercsak hallok egy nagy huppanást, aztán plattyogást.

A lányunk kimászott a rácsos ágyból, s plattyogott ki a nappaliba pizsiben, cumival, Sárival...

Azt hiszem Prága után apa átszerelheti a kiságyat. Rácsok le, oldalperem fel.

sze
16

Stella megint azonnal berohant játszani. Ez idáig jó.

Egyre többet marad távol tölem. Ez idáig jó.

Egyre kevésbe szalad hozzám, ha német nyelvü attrocitás éri. Mármint ha szól hozzá egy óvónö. Ez is jó.

Ma végre kakilt is az oviban. Már 3 napja ugyanis nem kakilt. De ma, az oviban igen :))) Ez is jó.

Viszont mikor kimentem 10 percre, végig sírt. Ez nem jó. De van idönk, ez a szerencse.

sze
16

Szerda. Második nap, hogy eljövök az oviból. Ma Kerstin óvta kicsi lányomat. Nem nagy sikerrel. 10 percig voltam távol, de szinte végig sírt a Nyuszi.

sze
14

Ez ma volt! Kipihenten, jókedvüen, Rozáliababát is víve mentünk az oviba. Stella azonnal rohant játszani, szokásosan zajlott, ha ovonö szólt hozzá, szaladt hozzám. De ma már nem mindig. Egyszer pl hozott nekem mutatni egy plüss sünit. Megnézegettem, kacagtunk, majd mondtam neki, vigye be, s mutassa meg Krisztina Tantenak is. Láss csodát. Stella bement, s megmutatta :)))) Aztán a Tante a sünibábbal nyügözte le a lánykámat, ami rámászott a kezemre is, s megcsikizte Stella kezecskéjét is :)

Aztán eljött a nagy pillanat. Fel kellett öltöznöm, s megmondani a lánykámnak, hogy most elmegyek, de mindjárt jövök is vissza. Addig ö játszon, érezze jól magát, s Tante Krisztina nagyon vigyáz rá. Aztán gyors puszi, s irány ki.

Elöször semmi. Lánykám nem sírt. Kintröl hallgatóztam a babakocsitárolótól. Ott van egy kisablak is, amin ugyan van függöny, de átláttam rajta, meg fölötte :))))) így láttam, mi történik. Stella elöször nyugtalanul, de elvolt, aztán kicsit sírt, aztán a Tante és Karin szórakoztatták, próbálták elterelni a figyelmét, ami sikerült is. Ùgy tünt, de aztán lányom megint sírni kezdett. Aztán megint elvolt, mindvégig Krisztina karjaiban-szegény cipelte a 15 kilócska Nyuszit :)))), aztán mikor megint sirni kezdett, akkor már visszamehettem, letelt az elsö próba ideje. De mire beértem, Stella megint nem sírt, de nagyon örült, mikor meglátott. Eztán jöttünk is haza. Tante azt mondta, ö rosszabra  számított, azt hitte lesz hiszti, minden, hisz Stella ugye nem ért semmit még németül, így nehéz elterelni a figyelmét....

De holnap is nap lesz!

sze
14

Éjjelünk ziláltan telt. Azaz kb 2-fél 5 között nem nagyon aludtunk. Nem csoda, hogy Stella nem kelt magától reggel. Az ébresztést viszont nem vette szívesen, nyügös volt, nem akart oviba menni. De kellett. 8-ra mentünk. 1,5 órát voltunk ott, de sokminden nem történt. Stella, mivel álmos volt, kivételesen nem játszott, nem csinált semmit, csak nyüszögött, hogy hadd üljön az ölembe, hadd bújjon hozzám.

Ennyi volt. Ìgy haza is jöttünk minden esemény és változás nélkül.

sze
10

Kapott a Nyuszi takarót és babapárnát. Nem akartam venni, mert hálózsákpárti vagyok, de annyira imád belebújni a takarónkba, s arcát belefészkelni a kispárnámba, hogy nem bírtam nem venni. Persze aranyos mesés huzattal együtt.

S természetesen az ikeában történt a vásárlás. S természetesen nem akartam semmit venni, csak müanyag pohár, tányér és tálkaszettet, mint unokahugoméknál láttam :) De akkor beugrott a kosárba még a takaró, a párna és a huzat is hozzájuk :)

sze
10

5. nap a bölcsiben

| Szerző: Gaabee | 9:56 pm

Lezárult a hét az oviban. Az ELSÖ HÉT!!!

Ma 8-ra mentünk, vittünk a peluscsomagot és a 2 csomag popsitörlöt is :), hogy ha majd a Nyuszi marad is, tisztába tudják rakni. Bár ma nagyon megtetszett neki, hogy végignézhette, amint az egyik csoporttársa pisilt. Utána ö is odarohant a picike wc-hez, felhelyezte rá pelusos, farmeres popsiját, s mosolygott, mint egy dundi körte :) Aztán leszállt, s belenyúlt a wc vizébe. Aztán kezet is mosott :) Jólnevelt Nyuszi :)

Tehát 8-ra mentünk. Ma az az újítás volt, hogy ma újra csak 1 órát maradhattunk, viszont ma nem mehettem be a terembe. Ma már kint kellett maradnom, ahol az oviszsákok, kosárkák vannak. Ott ücsörögtem, Nyuszi meg jött-ment. Bármikor kijöhetett hozzám, mert ez az elötér a gyerekektöl nincs elzárva. Ott is van pár játék is.

Ma már kicsit közelebb került a Nyuszi megint egy negyed lépéssel az óvónökhöz. Na, ha valamelyikük hozzá szólt, azonnal felkiáltott, hogy: Anyaaa! S már szaladt is hozzám. Vagy némán gyrsan szaladt, felkiálltás nélkül, idöt nem vesztegetve. Ilyenkor mindig a lábaim közé bújt egy pillanatra.

Viszont egyik alkalommal Tina Tante kiült a kinti játékokhoz, hogy hátha sikerül ott kicsit Stellához közelednie. Sikerült. Kicsit ugyan, de sikerült. A Tante épített pár elemböl egy kisvasutat, s elkezdett rajta tolni egy vonatot is, közben utánozta a vonat hangját. Mellettem volt a kisvasutas dobozka a földön, így Nyuszi egyszerre lehetett a közelemben, s foglalkozhatott a kisvasúttal is. Nyuszi odagugolt a Tante mellé és segített neki tologatni a vonatot.

Másik eset. A többiek gyurmáztak. Stella fedezte fel a gyurmákat, de ö mindenáron mellettem akart gyurmázni, de mellettem ugye nem lehetett. Gyurmázni csak a kisasztalokon lehet. S ez így van jól. Tehát az ovonénik elövettek pár gyurmát, a gyerekek odaözönlöttek, a lánykám meg messziröl figyelt. Addig addig, míg látom, ott áll az asztal mellett. Nem mert gyurmázni, mert mindenki ott hangoskodott németül, de már ott volt közöttük...

Hát így haladunk elöre lépésenként :)

Csak hogy ne gondoljátok, hogy a Nyuszi milyen gyáva lett, leírom, hogy ugyan ö azért gyáváskodik, mert egy kukkot sem ért, amúgy szivesen játszik bármilyen idegen kisgyerekkel, tölem távol is, de az ovonök német felszólalásait látványosan nem értékeli, vannak olyan gyerekek, akik ugyan értenek mindent, mégsem hajlandóak együttmöködni. Stellán látom, hogy együttmüködésénék egyetlen hátráltatója a nyelv. DE! Pár hónap, s Nyuszi fog tudni 2 nyelvet is, késöbb akcentus nélkül mindkettöt, s én mindent megteszek, hogy majd magyarul is nagyon szépen írjon és olvasson, bö szókincse legyen. Ha ez sikerül, igazából 2 anyanyelve lesz. Mondhatni :)

sze
9

Nyitom!

| Szerző: Gaabee | 1:59 pm

Már többedszer fordult elö, hogy amikor apa jött haza, s én valamilyen okból bezártam az elöszobaajtót, akkor ahhoz, hogy bejöhessen, be kell engedni. Apa jött, Stella meglátta az üvegen át, s mondta neki, hogy "Nyitoooom!"

Ahogy anyukája szokta mondani :)

sze
9

Az oviban az is nehéz a Nyuszinak, hogy sok a szabály, s ö nem érti öket. Pl csak az asztalnál lehet enni is, inni is. Ma azért nem akart délelött enni, mert nem akart odaülni az asztalhoz. Ennek orvoslására azt találtam ki,hogy kihoztam a Nyusziszobából a kisasztalát és a székeket, s mostantól itthon is az ö kis asztalánál eszik-iszik. Az elsö forduló jól sült el. Nagyon szépen ebédelt!

sze
9

Elsö német szó

| Szerző: Gaabee | 10:52 am

Na persze a tschüss nem számít. Az köszönés.

Tegnap néztük a kisvakondot dvd-n. Amikor a kisvakond sírt, Stella mondta nekem, hogy: "Síj. Akond. Síj."

Aztán odaszólt a vakondnak, a kis dundi kezeivel is hívva öt, hogy: "Komm!"

sze
9

4.nap a bölcsiben

| Szerző: Gaabee | 10:49 am

8-ra mentünk. Stella megint minden köszönés nélkül rohant be játszani. 2 kislány a kisasztalkánál reggelizett éppen. Mivel Stella nem szokott reggelizni, csak tejet inni, fél adag tejet adtam neki, hogy majd az oviban büszke lehessek, hogy ö milyen szépen eszik.

Ehelyett: :)))))

Tehát ehelyett: A játékból felállva Stella odarohant a kisasztalhoz, ahol a reggeli volt kikészítve, elkapott egy kenyérkét, s szaladt vissza játszani. Szaladt volna. De ugye rá lett szólva, mert csak ülve szabad enni, két okból is. 1. Milyen malacól lenne, ha az összes gyerek ott és úgy enne, ahol és ahogy akar. 2. Mivel nem jut gyerekenként egy ovónö, ezért nem tudják úgy figyelemmel kísérni az étel útját a gyerek szájában, ha nem az asztalnál ül. Ugribugri közben félrenyelhet, bármi történhet. Summa summárum, az asztalnál esznek és isznak. És ez így van jól.

De Stella ezt nem így gondolta. Elég sokáig harcoltam vele, hogy üljön le, én is odaültem...stb..stb... végül inkább nem evett. Tudooom, nem fog elfogyni :)))))

Eztán játszott tovább, nagyon szépen rajzolgatott, söt, aminek nagyon örültem, mivel kerüli a felnött-németül beszélö társaságot, nagyokat nevetett, mikor Tina Tante leült mellé (gondoltam, ezzel jól elzavarja a rajzolástól a lányomat) s kis dalocskát énekelve rajzolt Stellával. Aki örült, kacagott.
Dundi felhöt rajzolt a Tante, aztán azokból hullló esöcseppeket, s a dal végén az esö mindig Stellán landolt, a Tante a rajzon levö esöcseppektöl a Nyuszi orrához, füléhez vitte az esöcseppeket :)))) mintha csikizni akarná :))))

1,5 órát voltunk ott. De pl Kevin, a szomszédfiú ma be se akart jönni. Hiába volt ott Stella. Annyira sírt, hogy haza kellett vele menni. Mindenáron a cipökhöz ment, s hisztizett a sajátja mellett... egyértelmü jel. Anyukája is majdnem sírt. 3 hét és dolgoznia kell. Kevin fél 7-töl fél 4-ig lesz oviban... hááát. Egyelöre ennél jobban állunk. De majd kiderül, ki hogy veszi az akadályokat :)

Amikor eljöttünk az oviból, Stella elkezdte mondogatni a babakocsiban, hogy: "Tina. Tina. Tina..."

Olyan jó lenne, ha lassan feloldódna ebben a nehéz, semmit nem értö helyzetben. Bár mivel én is ott vagyok, boldogan megy oviba. Még :)

sze
8

3. nap a bölcsiben

| Szerző: Gaabee | 11:57 am

Ma fél 10-re mentünk. Akkorra voltunk "berendelve", amikorra a szomszéd kisfiú, a Kevin. Mert az 1. napon, miután mi a reggeli után hazajöttünk, Kevin nem akart ott maradni. A 2. napon egyáltalán nem akart bemenni, mikor kiderült, hogy Stella nincs ott. Ìgy ma, a 3. napon egy idöben voltunk az oviban. Mindenki csak 1-1 órát.

Ma már máshogy látok dolgokat. Elsö nap azt írtam, SAJNOS nekünk szülöknek is be kellett menni a terembe. Más gyerekeken is látom, föleg Stellán, aki egy kukkot nem ért, hogy nem lenne el szülöi szemek örzése nélkül :)

Tehát ma bementünk, Stella elkezdett játszani, bent, mert ki ma senki nem ment. Esik az esö. Tehát a Nyuszi játszott nyugodtan, jött-ment, viszont az énekes együttjátszást, együtttáncolást messziröl nézte. Nem akart csatlakozni. Hát persze. Miért akart volna. Nem értett semmit az egész ugribugriból. Nem akarok mindent a németre fogni, de mivel 2 éven keresztül szünet nélkül mindig a lányommal voltam (csak kevés alkalommal volt kint Peti anyukájánál nélkülem, hisze eleve keveset vagyunk otthon) tehát látom Stellán, hogy mindig akkor húzódik vissza, ha valamelyik felnött elkezd vele foglalkozni és németül beszélni. Ha hagyják, ö szépen eljátszogat :)

Ja, meg ugye a szabályok. Inni a kisasztalnál, ülve. Kisautóval a teremben nem, csak az elötérben lehet menni, mert ugye egymás kezére mennének...stb..stb..

Aztán az üveggolyó miatt volt egy kis igazi hiszti is. Nézett is minket mindenki. Van egy érdekes játék, hogy gurulnak le a kis üveggolyók a fajátékon... Stella kiszúrta az üveggolyókat, s mindenáron azokat akarta birtokolni. De ugye nem lehet. Vitt széket is, hogy elérje, felmászott a székre, még az is kevés volt, akkor a szekrényke fogantyújára próbált ráállni, hogy úgy kaparinthassa meg a golyókat.... aztán hiszti.

De itt nem engedik sírni a gyereket. Mármint Stella kihisztizte magát, utána játszott, s csak utána jöhettünk haza. Nem jöhet el a gyerek sírás után, hisz akkor rossz emlékkel jön el. Ezért az üveggolyó-történet után még kicsit babakonyházott, majd elköszöntünk.

Holnap is nap lesz :)

sze
7

Most Stellának ugye aludnia kellene. Hogy hol van épp? Apukája takaróját lehúzta a földre, azon tornázik s közben az alváshoz megkapott cumijával kopácsol... ez van. (jaaaj, tegnap milyen jót aludott :))))))

sze
7

2.nap a bölcsiben

| Szerző: Gaabee | 1:45 pm

Ma 10-re mentünk. Stella várta. Annyit tudott, hogy ma is megyünk az oviba, ahol ma is sok játék lesz, s ma is sokat játszhat a játékokkal és a gyerekekkel, ma is ott lesz a Tante Krisztina, s ma is ott lesz anya. Tehát Stella várta. Én is vártam.

Megérkeztünk, Stellát úgy kellett visszatartani, hogy ne cipöstül rontson be a terembe. Szépen levetköztettem, cuccait a dundi szivecske jelhez felakasztottam, váltószandit ráadtam, s irány a terem. Megint édesen játszott, csak akkor futott hozzám, ha attrocitás érte, mint például a ceruzákkal akart futkosni, s azt egyik Tante szép szóval ugyan, de nem engedélyezte... ilyenkor hozzzám szaladt a Nyuszi kis vigaszért. Amúgy minden rendben volt.

Kicsit úgy érzem, nagyon lassan megy ez a beszoktatósdi. Tegnap 1 órát voltunk ott, a nyelv okozta stressz  miatt hazajöttünk. Ma is csak 1 órát voltunk ott, majd hazajöttünk. Holnap fél 10-re megyünk, s ki is megyünk a gyerekekkel az udvarrra.

Tante Krisztina kedves volt, elmondta nekem, hogy ö lengyel, ök is csak az anyanyelvükön beszéltek otthon. A kislányának nagyon nehéz volt az elsö idöszak a nyelv miatt, de pár hónap múlva már szépen kommunikált.

Ma mielött eljöttünk, volt egy kis körtánc. Szólt a magnó, s két Tante és 4 tavalyról maradt gyerek táncolt, lábujjhegyen járt, szökdécselt, ahogy a dal épp kérte. Akkor már csak Stella volt ott új, s egy 18 hónapos kisfiú. Ö se ért egy szót se németül. A lányommal együtt különcködtek, míg a csoporttánc ment.

Nem baj. Lassan, de belejövünk. Lányom várja a holnapot. :) Én is nagyon :)

sze
6

Elsö nap a bölcsiben

| Szerző: Gaabee | 9:46 am

8-ra mentünk. Fura érzés volt. Kicsit aggódtam, s reméltem, Stella hamar beszokik, hamar feloldódik, hamar megtanulja a nyelvet. Tudjátok. Legszebb, legokosabb, legcukibb, leg... na jo. Tudjátok :)

Tehát mentünk, izgalommal telve. Elötte mondtam neki, hogy oviba megyünk, ott lesznek gyerekek és sok játék s hogy ö ott majd sokat játszhat.

Megérkezünk az oviba, ráadom a váltószandit, s rohant is be a csoportba. Azonnal elkezdett játszani, csúszdázni, babakonyházni, puzzle-ozni... én meg kint intéztem az ovónövel-Tante Kristina, de Stella csak Tinát fog mondani, mert csak 2 szótagú szavakat mond- Nyuszi jelét. Szivecske lesz a drágám. Piros, dundi szivecske.

Nyuszi eközben játszott. Én meg iszonyú büszke voltam. Láttam más szülöket, volt aki ugy tuszkolta be a gyereket, a gyerek nem ment el a lábától...

A vezetö ovónö azt mondta, hogy mi szülök nem megyünk be a terembe, kint várunk az elöszobába. Hát nem így volt. SAJNOS!!!

Jött a tizórai ideje. Stella a többi gyerekkel együtt helyet foglalt a picike asztalnál, a picike széken. Kapott piros epres alátétet, egy fehér kerámiatányért, egy fehér 1 füles müanyag poharat. A tízórai nutellás kalács volt és tea. Hát a nutellát megnyalogatta, a tea: megmutatta, hogy tud inni a pohárból, de nem itta meg, pedig egyszerre keveset töltöttek neki... :)

Aztán jött Tante Krisztina, megkérdezte a Nyuszit, hogy kér-e még enni, vagy inni. Stella nem akart ránézni, mert a Tante túl közel volt hozzá. A Tante csak beszélt kedvesen, közben fogta a Nyuszi kezét, a Nyuszi pedig képzeljétek, tök szégyenlös volt, illetve egyre inkább pirosodott a feje, s látszott rajta, hogy ö ezt a beszélgetést egyáltalán nem akarja. Mondta is a Tante, hogy akkor ezt hagyjuk, elsö alkalomra ennyi "stressz" elég volt Stellának. S hogy most nyugodtan beszéljek én is pár szót hozzá németül, csak annyira, hogy ne kapjon frászt, ha németül szólnak hozzá. Na én a szuperszekkszi német tudásommal és kiejtésemmel nem fogok csak tényleg 2 szót szólni, de apát megkérem, hogy ö most pár napig kicsit edzze a Nyuszit.

Tehát tízórai letudva. Jött a kézmosás ideje. Mivel Stella nem akart a Tanteval menni, Tante ment elöl, mi ketten utána. Stella megmosta a kezét, de megtörölni csak akkor akarta a szivecske jel melletti kis törülközöbe, amikor a Tante lelépett. Azért lépett le, mert látta, hogy Stella besokalt a némettel, s emiatt vele is.

Ìgy, mivel 1 óra már letelt, elindultunk haza. Holnap próbálkozások 2. S mivel a Nyuszi a nyelv kivételével nagyon strammul viselkedett, 10-re megyünk, s megismerkedünk az udvarral is :)

sze
6

ALUDT!!!

| Szerző: Gaabee | 9:32 am

Végre aludt délben a Nyuszi. Szombaton is, akkor a nagyágyban ugyan, de 1 órát aludt mélyen úgy, hogy a felettünk lakók megint fúrtak. Méghozzá iszonyat hangosan. Vasárnap pedig az autóban aludt Lutzmannsburgból hazafelé.

sze
4

Anya iis, anya iis

| Szerző: Gaabee | 11:29 am

1. Stella a szobájában játszott. Hallom, hogy mondogatja: "anya iis, baba iis, anya iis, baba iis". Hát etette a babát, aztán megpuszilta, s lefeküdtek :)))))) , söt, be is takaróztak :))))

2. Stella kész volt a rizseshusi megevésével, ill nem kért többet. Ilyenkor mindig csak annyit mond, hogy: "kész, kész". Kivettem az etetöböl, levettem a partedlit, erre rámnéz, s azt mondja: "anya iis". Hát tévedett. Én még éhes voltam :)

sze
4

Cumi nélkül-szept 2-töl

| Szerző: Gaabee | 11:26 am

Akkor jutott eszembe, hogy lassan le kellene állni az 5+1 cumi állandó használatáról. 1 cumi utazáshoz, az a láncos cumi, 3 cumi az ágyba, mert 1 a szájba, s hát 2 keze van a Nyuszinak, s 2 cumi a lakásban hol itt, hol ott...

Na a láncosat fenti dátum óta nem kapta meg, a lakásban levö 2 cumi el van dugva, alváshoz van 2 cumi.

Nagy hisztik nincsenek. Idönként mondogatja a Nyuszi, hogy:"szümi, szümi" vagy hogy: "szumi, szumi" , de nem botrányol, nem üvölt :)

sze
3

Elsö mondat

| Szerző: Gaabee | 12:32 pm

Stella aranyosan beszél, de csak szavakat mond. Néha nagyjából összetesz szavakat, de csak nagy szünettel. DE az elöbb ebéd közben azt mondta, hogy: "Apa, gyeje, ebéd!"

sze
3

15kg, 92cm, feje 50cm.

kis szívzörejvakculát hallott a doki, adott beutalót ezügyben, de mondta, ne aggódjak, az ennyi idös gyerekek 45%-ának van ilyen zörejbaja, amit kinönek.

Kapott a Nyuszi szurit is. Kötelezöt. S szó volt 2 ajánlottról, a doki szerint fontosak. A patikában kell megvegyem a szérumokat, s ö beadja. A hepatitisA és a

aug
31

Akartam írni Stella szülinapjakor, hogy milyen is a Nyuszi így 2 évesen. Hogy miket szeret, miket nem szeret, mire hogy reagál, stb...stb...

Amiket szeret: minket nagyon :) puszizni is :) gyümölcsök: szöllö, dinnye, banán, alma, körte, egyéb ennivalók: lencsefözi, rántotthusi, paradicsomleves, töltöttpaprika, fagyi, pizzát nagyon, kekszek, virsli, hotdog

csinálni: hisztikézni, cumizni, játszóterezni, barátokkal játszani (pl Bennel), apával sikongatva játszani pl bakkecskéset, kutyásat, meztelencsigákat keresni, öket megtalálva hangosan sikkancsolni, szereti a kutyákat,

Amiket nem szeret: sima vizet inni, zöldségeket enni, kivéve néha kis sárgarépa-karalábe, szót fogadni, aludni menni, bevásárolni, öltözködni, semmi piros gyümölcsöt

Van 16 foga, 92 centi és olyan 15,5 kiló, általában 98-as ruhákat veszek neki. A haja világos, hullámos, sok, a szeme, hát a szeme, jaj, a szeme olyan közepes barna szinü, de milyen is? Jaj, a szemek azok olyan nehezek. Ami tuti, a fehérje iszonyúan fehér s a jobb szemében van egy bogár, mint a dágiMamának volt. A szeme színét holnap megnézem :) (megnéztem. barna. de nem sötét, közepes)

Ha felébred, mindig szól, hogy: "Anyaaa! Anyaaa!"

Bilizni 4 napig bilizett, azóta nem. Ma délelött is szellöztettük a popsiját. Egyszercsak hallok valami kopogó hangot. Hát a pisi a parkettán. Aztán persze szólt, hogy: "Pisi". Mindezt persze a bili mellett.

még folyt...

aug
31

Fogmosás

| Szerző: Gaabee | 10:49 pm

Azt hiszem ez gond. Nem engedi a Nyuszi, hogy játékosan mossam a fogát. S így ugye nincs fogmosás. Almát szokott rágcsálni, meg ma vettem karalábét is, de jo lenne, ha mosnánk azokat a fogakat...

Majd pénteken megkérdezem a gyerekdokit, van-e ötlete, úgyis megyünk kötelezö kivizsgálásra.

aug
31

Ma sem aludt délben

| Szerző: Gaabee | 10:46 pm

Reggel ugyan fél 9-ig aludt, de délben csak fél órát pihizgetett. Mi van vele egy hete már???

aug
30

Ma egész délelött a lakásban voltunk. Zuhogott az esö. Gyorsan telefonálgattam, s minden napra megbeszeltem programot, mert Nyuszival nem lehet itthon kibírni. Hiába imádom. Nem megy.

Délután lementünk viszont ide a ház alá. Nyuszit jól beöltöztettem, mert láttam, hideg van +schutzhose is volt rajta. Egyszercsak elkezdte böködni a feje tetejét, s mondta, hogy kapucni. (nem emlékszem, hogy mondta ki, de persze nem tökéletesen)

A lényeg, hogy fázott a kis feje és szólt :))))) Most elöször fordult elö ilyen. Okosodik, növöget ez a nagykislányka, aki pár nap múlva oviba megy (mármint bölcsibe)

süti beállítások módosítása