Tehát hiába minden igyekvésem, a lányom mégsem boldog. Egyszerüen dacol s kész. Ma pl Anitáékkal voltunk a Blumengartenben. Na innen hazahoztam, idö elött. Mert ugye szerinte soha nem kell azt csinálni, amit kérek, vagy azt nem csinálni, amit tiltok. Mindig fordítva. Aztán mikor úgy éreztem, hogy elég, ráparancsoltam, hogy szandi fel, megyünk haza. Hiába magyarázott édesen, csak mert tudta, hogy mérges vagyok, s békíteni akart, ilyenkor terel, én mindenre azt mondtam, hogy: "most nem fontos, anya mérges." "most nem tudom, anya mérges." "most nem seítek, anya mérges" és ilyesmi.... Ùgy jött mögöttem a kismotorral, mint a kisangyal, úgy ült az autóban, mint egy kisangyal... idönként megjegyezte, hogy: "Anya méjges." Remélem ebböl is okul kicsit. Remélem. Bár ennél mélyebben vagyunk benne ebben a bizonyos dacban, semhogy 1 alkalomból tanuljon.

Na majd meglátjuk, hogy megy. Ma azért vagyok ki töle, mert mára kimerített az elmúlt 2 hét mindene. A kapkodások, a munkakeresösdivel kapcsolatos stresszek... De majd hétvégén igyekszem feltöltödni, hogy türelmes és megfontolt anyuka lehessek.

Felfejlesztettük. Viszek váltócuccokat is, mivel messzi van a játszi, s mikor jövünk haza, nincs már annyira meleg (jaaaj, most dehogynem! a tavasz kimaradt ugyanis. ugy éget a nap, éjjel is dög meleg a lakás...)

Tehát viszek váltócuccokat, de mivel a lányom nem szereti, ha koszos, elkezd levetközni. 2 napot meztelenül rohangált a játszin az egyik kis társával, a Niklas-szal. Tiszta édesek és boldogok. Az egyetlen zavaró tényezö, amikor a nagyfiúk vadulnak. Szó szerint. Néha szinte életveszélyesen. S itt nem szokás valahogy korlátozni a kölköket, pedig egy-kettöre ráférne. De ez másik poszt lehetne.

Eddig elleneztem. A játszi, ahová járunk elég messze van tölünk ugyanis. Nyáron még oké, de tavasszal-összel nagyon ellene voltam a dagonyázásnak. Van olyan homokos rész, ahol egy kútcsap van, s ahonnan a nagyobb gyerekek mindig vizet mernek, meg dagonyát csinálnak. Hogy ne az én gyerekem legyen egyedül az, akinek tiltva van a dagonya, vittem váltógatyót, bugyit, pólót, cipö és zokni le, s kezdödhetett a dagonya-játék. Az én kis lánykám olyan boldog volt!!! Amikor a gatyója 1-2 véletlen letérdelés következtében nagyon vizes lett, kérte, hogy hadd vegye le. Akkor bugyiban és poloban elkezdett boldogan ugrándozni a vizben, mintha pocsolyában ugrálna :)))

Megérte a boldogság látványa! ;)))

Ma délután, mármint már így estefelé leesett a Nyuszi a konyhapultról. Iszonyúan sírt, nagyon hangosan esett, én nem voltam ott, ruhákat pakoltam a helyükre, csak a nagy hangzavart hallottam. Véres lett picit a szája, meg púp is lett a buksiján is. Kis nagyonnagy sírás után megnyugodott. Gondolom semmi baj nincs, csak mi ijedtünk meg iszonyatosan.

Tudom, 1000x fog még leesni innen is, onnan is, de bennem az ütö is megállt! (Remélem a púp a fejecskéjén éjjel lelappad!)

;) Igen, Ö. Nem olyan vészes azért, de néha rendesen kimerít, lemerít, kiborít ez a dackorszakosdi. Néha iszonyúan nem tudom, hogy mit kezdjek vele.

Ma pl a játszin: Rámnéz, meglátja a kezemben a labdáját, amit elhagyott, s én felvettem, hogy keljen lába. Erre ö mérgesen kiveszi a kezemböl s megszólal nem túl kedves hangon: "Hagyd abba!" Aztán elindul elöttem, majd kedvesen rámnéz: "Anya, gyere!" Majd tovább indul, ránéz egy ott játszó gyerekre, aki a homokozólapáttal kapirgálta a földet, majd jó mérges arccal azt mondja a gyerek felé, hogy: "Hagyd abba! Nem szabad!" Majd megy elöttem tovább, mosolyogva megáll...

Idönként olyan, mintha hormoningadozása lenne, s ettöl hangulatváltozásai lennének...

Meg a szokásos, amit szabad, azt nem akarja, amit nem szabad, azt viszont tuti akarja. Ha azt mondom fehér, az neki fekete, ha ö feketét lát, az tuti fehér.

Na azért nem mindig, de jellemzi a napokat ez a kellemes hangulat, ami most az ö fejlödésében a felszínre tört.