Tegnap voltunk a már többször említett Blumengartenben. Anita barátnömmel és szépségpöttyös fiával, Bennel találkoztunk. De ott volt Anita egy kedves ismeröse is a kislányával. Na és itt jön a meglepö dolog. Stella és Ben kismotorral mentek, az "idegen" kislány pedig egy bébibabakocsit tolt maga elött. De a kislány úgy döntött, hogy ö motorozna, ezért elvette Stella motorját, amint az felállt róla. De mikor Stella tolni akarta a bébibabakocsit, akkor azt visszavette töle. Beszélni még nem tud, így testbeszéddel tudatta, hogy MINDENT ö akar. Ez nem lenne baj, de amin meglepödtem, hogy az én nyár végén elég irigy Nyuszikám, nemhogy nem hisztizett ettöl a szituációtól, hanem még önként átadta a saját kismotorját is, ha a kislány odaállt elé! Le voltam döbbenve!! Mikor jöttünk el, már én szóltam a Nyuszinak, hogy ne add már oda a kismotort!! Mert a kislány épp a bébibabakocsit és a kismotort is birtokolni akarta...
S hogy miért ilyen most a Nyuszi? Szerintem, mondom szerintem, mert az oviban nem érti a többieket, ök ezt tudják is, vagy kisebbek, s amúgy se kérnének engedélyt, s csak úgy elveszik a Nyuszitól, amit el akarnak. S most egyelöre beletörödött ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe.
Na erröl délután, ha sikerül, a Herstfesten beszélek az egyik ovónövel :)