feb
20

Apa szülinapja (34)

| Szerző: Gaabee | 12:20 pm

Már csütörtök este megcsináltam a túrótortát. Hamis torta volt, mert babapiskóta volt a tésztája, rajta volt a barack, finom, édes, aztán a zselatinostejszínestúró, tetején megint barack.

Peti munkája után nagyon vártuk öt :) Felöltöztünk szépen, hogy ha nem is csapunk nagy ünnepet, de megtiszteljük a szülinapját :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A másik kép aranyosabb a Nyusziról, de azon nem látni, hogy egyedül villázgat a tortából :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem bírtam ki. Utólag hoztam még egy képet. Ez már kanalas és üres tányéreos és maszatos és boldogságos :))))

feb
20

Dinánál

| Szerző: Gaabee | 12:17 pm

Féltem az ott töltendö idötöl. Utoljára, mikor odamentünk, semmi gyerekhely nem volt. Úgy értem, az ö kisfia kisebb, még nem voltak eltolva a bútorok, a lakás kicsi, Stella csupa tiltott dologba csöppent. Miután kisírta a szemeit, kiöntötte a kancsó vizet, csupa NEM volt minden, hazamentünk.

De tegnap jó volt. A nappali egy átváltozott hely volt. Csak Nyuszi kicsit smucig volt :) Mármint nem akarta, hogy Noah a saját játékaival játsszon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S ö Noah :) Anita fiával egyidös, ö is kapaszkodva tolja a járássegítöt, de méretre sokkal kisebb Bennél, s Ben stabilabban áll, halad :) viszont édes mind a kettö ...

Stella Bennel jobban érzi magát. Elöször is, Benéknél magyarul beszélünk, s ért mindent. Dinánál viszont "cvancigolunk", ott sokkal visszahúzódóbb, nem felszabadult. Mert Anitánál aztán nem szégyenlös a szentem :))))) de így szeretjük :)))))

süti beállítások módosítása