Itt képek jönnek, de addig is elmesélem, hogy a bölcsiben délelött volt a Laternfest kis közös virslievéssel. A gyerekek levágott müanyag ásványvizes flaskákat festettek össze. Javarészt maszatoltak. Stella lila és barnásarany szineket választott. A lampinokban elemes mécsesek lángoltak.
Idén a gyerekek együtt ünnepeltek, hogy hogy, azt nem tudom. A szülök 5-re voltak hivatalosak. Ekkor a teremben sötét fogadott minket, illetve az asztalon égtek az elemes mécsesektöl pislákoló lámpások.
EGy elég hosszu szindarabot játszottak el, az ovonéni volt a mesélö, s pár gyereknek volt 1-1 mondatos szövege, de természetesen javarészt néma alakitások voltak.
A színdarab után minden gyerek megkapta a saját lampionosát, majd felöltöztünk, s kimentünk az udvarra. Onnan indulva egy pár perces sétát tettünk énekelve, már aki ismerte a dalt. Vagyis mindenki énekelt, ´kivéve engem s gyönyörü lánykámat...
Fotók: (na lket majd pótlom a napokban)