Múlt csütörtökön nem mentünk Anitához (és Benhez), mert hirtelen ellepte a hó a várost. Persze ezen a reggelen is hirtelen hóesésre keltünk, de délben már melegebb volt az idö, így a közlekedésben nem okozott gondot. Tehát MENTÜNK Anitáékhoz.

Mint mindig, ha indulunk valahová, a Nyuszi DIREKT sokat aludt. Ùgy értem, ha normál esetben fél 2-ig alszik, akkor ha indulnánk itthonról, kivételesen tuti 2 után kel fel a déli alvásból. Hát ez így volt most is, de szerencsére Ben is délben aludt, így nem keveredtek össze az alvásidök, nem voltak nyügösek a gyerekek.

Mikor megérkeztünk, Nyuszi, mint mostanában szokta ezt a szégyenlösködést, az elöszobában beült az ölembe, s nem akart kimozdulni onnan. Aztán felengedett persze. Gondolom meglepte, hogy a múltkor még kis pisis fiúcska idöközben nagyfiúcska lett, s odajött hozzánk, ö is odatelepedett rám :) Stella ilyenkor meglepetten nézett :)

Kicsit hisztis is volt néha, mert ugye a keksz az asztalon, a szívószál a tejeskávéban...

Egyik alkalommal, mikor a kis nyüszögése igazi hiszti volt, Bent úgy megijeszetette, hogy Ben is sírva fakadt. Annyira aranyosan sírt (de nem beszélem ki, viszont nem fogom soha elfelejteni, ahogy hüppögött :). Eztán Stella azért sírt, mert Ben sírt, aztán Ben azért sírt, mert Stella sírt...tehát ekkor volt kis sírás-rívás :))) de csak amolyan színházasdi szinten, semmi komoly. Mindketten édesen sírtak :)

Volt egy másik, negatívnak tünö esemény, de nem negativ, s én kedvesen gondolok rá. Nyuszi és Ben a gyerekszobában levö kis kanapén ültek egymás mellett. Anita kirohant a fényképezöért (persze kép nem készült, mert-), közben Ben úgy döntött, hogy feláll. Na de nem talált más kapaszkodót, mint a Nyuszi arcát. Ùgy rendesen ráhelyezte a tenyerét a Nyuszi arcára, majd jól megkapaszkodva benne, felállt. (most is mosoly fut az arcomra) Szegény Nyuszinak gondoltam, hogy ez nagyon rossz lehetett, de persze Ben nem bántani akarta... Azt hittem, Nyuszi nagyon sírni fog. Le is görbítette az alsó ajkát, ahogy a nagy teátrális sírások elött szokta, de aztán nem sírt. Ezzel a legörbített ajakkal, nagy haraggal a szemében nézte Bent. Vizsgálta. Hogy ki is ez tulajdonképpen, s mit képzel, hogy ilyet csinál?!

Ami még nagyon aranyos volt, hogy Stella nem volt féltékeny. Ben többször is odajött hozzám, s ahogy ültem a földön, rámtámaszkodott, megfogta a kezem-lábam, nekem dölt.. Stella ilyenkor néha nézegette Bent, de egyszer se mutatott féltékenységet.

S ahogy egymást néha méregették :)))))