Le kell írjam, mert nem akarom elhinni, hogy ilyen van. Levelezek 3 lánnyal (fórumon, mindnégyünknek 2008 augusztusi a babánk), s két lány kipakolta ma a családi szennyest. Nem rövid ideje levelezünk, s "idegeneknek" ugye könnyebb panaszkodni, hisz hamar felejtenek...de amiket ma olvastam, hogy kivel hogy viselkednek a szülei, kit hogy "neveltek", kinek a gyerekével hogy viselkednek a nagyszülök...
csak ámulok és bámulok...
Nem írnék részleteket, de komolyan kiakadtam, hogy én AZÉRT szerencsésnek kell érezzem magam, mert SZERET az anyukám????!!!
Persze, mindig becsültem anyu kedvességét, szeretetét, de ettöl a megbecsüléstöl függetlenül kicsit természetesnek is éreztem a kapott szeretetet. De hogy nem az??? Hogy az anyai szeretet nem természetes???
(pedig de jó arra emlékezni, ahogy anyu kiskoromban csendben beosont a szobámba, s búgó hangon kedvesen suttogta, hogy "Édesem-kedvesem-drágám, ébresztö". Ezt míg élek, nem felejtem el :)
